2019. december 19., csütörtök

Zádorvár 13 km túra

Már több korábbi bejegyzésben is írtam a Zádorvár romjairól, most egy 13 km-es körtúrát ajánlok. Indulásnak ajánlott Barnag településről indulni, a vegyesbolt mellett le tudunk parkolni. A Zádorvár utcán indulunk, pár ház után lassan elhagyjuk a települést.
Szép tájkép fogad, ha az útszéli kereszttől visszatekintünk Barnag irányába. Elhagyva a külterületet, váltakozó erdőkben járunk, hol lombhullató, hol telepített fenyves követi egymást. A piros L jelzést figyeljük!! Tábla jelzi egy tisztáson hogy merre folytassuk utunkat, s valóban percek múltán egy nyiladékon leérve elérjük a romokhoz vezető lépcsősor alját. Itt kerültek nemrég felállításra a stációkat jelképező, római számokkal ellátott fakeresztek. Ezek mentén, a meredek lépcsősoron jutunk fel a vár romjaihoz. A falakon emléktábla örökítette meg az elmúlt években itt önkéntes munkát végző személyek neveit. A vár történetéről már írtunk korábbi bejegyzésekben, de aki részletesen szeretne utánaolvasni, itt megteheti:
Zádorvár története

A zádori "kőgát" mentén megyünk tovább, a Hideg-hegyre és szép panorámát nyújtó magaslati pontjaira. Jól jelzett úton haladunk, piros sáv és kék sáv jelzések mutatják az utat. Bár többször keresztezi turistautunkat szélesebb erdei út,  könnyen megtalálhatjuk  a csapásunk folytatását. Általában (de nem mindig) jobbra fordulunk ki az erdőből, majd balra fordulunk be az erdőbe. Mindig figyeljük a kék és piros sáv jelzéseket, a kanyargós ösvényen fel van végig festve. Ezt az utat követve érünk el a Hideg-hegy közelébe, ahol már széles erdei úton haladunk tovább. Balkéz felől egy 10km/h sebességkorlátozó tábla és "Lassíts" felirat mutatja, jó irányba megyünk. Hamarosan érkezik egy elágazás. Jobbra egy kiszögellésen egy szebb teraszos épülethez jutnánk, de mi balra lejtőn folytatjuk utunkat. A Hideg-hegyen járunk. A legszebb kilátás Tihany felé egy pincészet teraszáról nyílik. Felkaptatunk a magaslati pontra;  immáron Vöröstó felé most a kék sáv jelzésen. Előbb szép tisztáson vágunk át, majd beérünk a lombhullató erdőbe. A kék + felfestés beletorkollik a piros sáv jelzésbe, ez a mi útvonalunk! Idős tölgyfák érkeznek az erdei környezet utolsó szakaszán, csodálatra méltóak ezek a fa matuzsálemek.Vöröstó felett, szántóföldnél szakadunk ki az erdőből, lassan ereszkedve közelítünk a falu irányába. Mielőtt elérjük a települést, annak határában jobbra fordulunk egy füves úton: Irány a Kálvária, amit pár perc után el is érünk.Utunk utolsó célpontjaként ez, a Kálvária megtekintése nyújt kulturális-vallási látványosságot. A túra befejező pár kilométere pedig visszagyaloglás Barnagra és a község melletti  Kálvária megtekintése. Képek a 13 km-ről.



  
Indulás a Vegyesbolttól, a Zádorvár utcán



Lassan elhagyjuk Barnagot,visszatekintve szép panoráma tárul elénk a falu irányába.






Ezen a nyiladékon ereszkedünk le, a lépcsősor aljáig:

Zádorvár romjainál és kilátás a Balaton felé
 





Úton a Hideg-hegyre...





A Hideg-hegy pincéjétől nagyon szép panorámakép fogad minket.



A Hideg-hegy magaslati pontja után szép erdei tisztáson vágunk át, míg elérjük a lombhullató erdőt, kék sáv jelzésen.







Túrám egyik szenzációja volt ez a kései laskagomba telep. Akkor nem tudtam, hogy ez milyen gomba, hogy ehető-e, így fotózás után otthagytam az összeset!




Júdásfülegomba



Érkeznek a hatalmas tölgyfák...





Vöröstó felett szakadunk ki az erdőből, már innen is látszik a Kálvária:



Vöröstó Kálváriája, a kápolna melletti két keresztet 1944-ben állították.



Visszaérkezés közúton, Barnagra.


 
 A barnagi kálvária a temető  mellett


               Útvonal berajzolva, nyilazva! A kék P az indulási helyünk!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése