2021. április 29., csütörtök

Fehérkő-árok és Szökrényes-kő árok


Bakonybéltől indul ez a túra, mégpedig a Borostyán-kúti tó mellől. Gellért püspök élt itt, közel 1000 esztendeje, közkedvelt pihenőhely a tó és a Kálvária. Innen indultunk a kalandos túrára.
Magunk mögött hagyva a Borostyán-kutat, a murvás úton a településtől ellenkező irányba indulunk. Jó fél óra gyaloglás után, elérünk ez gázlóhoz, az úton a Gerence-patak folyik keresztül elég szélesen. Megjegyzem, itt már medvehagyma mezők kezdődnek, ilyenkor tavasszal igazi csemege a frissen szedett zöldség, útközben a szendvicsünkbe. Tehát a gázlónál vagyunk, mellette egy kis fahídon át tudunk kelni. A túloldalon jobbkéz felől magasodik fölénk a Hegyes-kő sziklacsoportja. Két hatalmas tömb között egy keskeny átjáró-feljáró, de odáig is kézzel-lábbal kapaszkodva tudunk csak feljutni. Az átjáróban pedig 2-3 méter a kritikus szakasz, ahol kétoldalt a sziklafalnak kitámasztva tudunk feljebb jutni. Végül feljutva, a résen, a Hegyes-kő tetejéről szép kilátás nyílik. Lefele sem volt egyszerű menni ezután. Utunkat folytatva, erdészeti utak, vadászlesek mentén haladunk. Elérünk a Fehér-kő-árokba, jobbra nekünk újfent hatalmas szikla magasodik. Ez a Fehér-kő! Ide nem mentem fel, hanem az árokban mentünk tovább, a piros négyzettel jelzett úton. Medvehagyma mindenfelé és szép bakonyi terep. Hatalmas fák, olykor akadályt is képezve utunk során. A Fehér-kő-árok felső részén figyelni kell, mert balra lesz egy kis szűk, nagyon meredek ösvény, ott kell felmenni aztán egy murvás erdészeti útra, amin elkezdünk visszafelé kanyarogni. Jó, ha van térkép nálatok, mely mutatja a GPS helyzeteteket, hogy tudjuk hol kell belépnünk a Szökrényes-kő árok szurdokába (Az egyik kanyarban, bal oldalt, sűrűn benőtt bokros részen átvágva, kb 4-5 perc után már észleljük az árkot)! Ez már komolyabb terep, a szűk nyiladékon, patak csordogálás kíséretében, csúszós sziklákon, kidőlt fákon át ereszkedünk lefelé. Igazi terep a kalandoroknak! Feltételezem, csapadékosabb időszak után még nagyobb kihívás a zubogó víz szurdokában lefelé taktikázni! Lassan tudunk haladni, mert meg kell tervezni hova léphetünk. Némely kő és sziklatömb mozog is, illetve az avarra lépve bokáig, térdig el lehet süllyedni - mindkét bakancsom vizes lett nekem is. A szurdok aljához érve, balkéz felől magasodik fölénk a tekintélyes Szökrényes-kő sziklatömbje. Hatalmas, mintha téglákkal kirakott falazat képezné az egészet. Elhaladunk alatta, érdemes többször feltekinteni rá. Ez az Öreg-Bakony igazi természetbeni oldala. Visszacsatlakozunk a Fehér-kő-árokba, majd ahonnan jöttünk,, ugyanazon az úton gyaloglunk vissza Bakonybélbe, a Borostyán-tó forráshoz. 14-15 km-es túra, én középnehéznek ítélném, a Szökrényes-kő szurdok miatt inkább a gyakorlottabbaknak ajánlanám! Nekem személy szerint nagyon tetszett, biztosan visszatérek még ide, a vállalkozó kedvű kalandorokkal.
KÉPEK!
 
 
 Indulás a Borostyán-kút parkolójából:
 




 

A gázlónál. Bal oldalt található egy fahíd, ott tudunk átjutni:


 

A gázló után pár tíz méterre elértünk a Hegyes-kőhöz:


Haladunk tovább a piros négyzet jelzésen:


 

A Fehér-kő árok eleje, a Fehér-kő sziklájával:




Jobbra tartunk, tovább a Fehérkő-árkon:






 




A Fehér-kő árokból balra lesz felfelé egy keskeny, meredek csapás! Azon feljutunk ezekhez a nagy bükkfákhoz:




Kiérünk egy murvás útra, azon kanyargunk lefelé. Szemközt a Kőris-hegy:



Beérünk a Szökrényes-kő árokba. Íme:








A Szökrényes-kő sziklatömbje:




Locus programmal mérve:





2021. április 16., péntek

Dörgicse - Mencshely túra

 Dörgicse környéki 14 km-es túra.

Indulás az alsódörgicsei Nagyboldogasszony-templomromtól.  A jellegzetes, Balaton-felvidék egyedi látványosságát már messziről felismerhetjük, rendezvényeket is szoktak itt tartani. Padok, asztalok is rendelkezésre állnak a piknikezők számára.







A rom mögötti piros - (sáv) jelzésen leereszkedünk a temető mellé, és a jelzésen folytatjuk utunkat. Aki akar, tehet itt egy kitérőt a jobbkéz felől található régi sírokhoz, benn a benőtt növényzetben kell keresnie....



Következő látványosság a sárga - (sáv) és zöld m (Mária-út) jelzésen a Kő-völgy sziklái, ahol falat is másztak éppen. A sziklák közé helyenként be tudunk bújni, több kisebb üreg is található itt.












A Kő-völgyet elhagyva, cserjés részen érünk fel egy füves parkolóhelyhez, itt menjünk át szemben az úttesten...





Füves részen visz tovább az utunk, majd jobbkéz felől a kisdörgicsei templomromot célozzuk meg, illetve annak már csak a falmaradványait...




A romtól visszatérünk a füves útra, ami beér az erdőbe. Itt a sárga + jelet követve, balra fordulunk immáron Mencshely feletti Halom-hegyre kapaszkodunk fel egyenes, közepes emelkedővel! Amint felértünk az emelkedőn, jobbra fordulunk, majd követjük a "Kilátó" feliratot és a piros háromszög jelzést. (A térképeken még kék háromszöggel jelzik,de a fákra már pirossal van felfestve!!!)
Felérve a Vulkán-tanösvényre, felmehetünk egyből a kilátóhoz, de érdemes megnézni a vulkán installációkat és bemenni a kráterbe is (jobbra egy kis kitérő).
A Kossuth-kilátóról csodás a panoráma az égtáj minden irányába.









A kilátó alatt a kék T (tanösvény) jelzésen megyünk le...egészen a lenti parkolóig.
Utunkat a pincesoron folytatjuk (kék - jelzés), míg elérjük a Dörgicsét és Mencshelyt összekötő közutat, egy kereszt mellett.




Átmegyünk az úttesten, majd a szemközti erdőben folytatjuk az utat, szintén pincék mentén. Innen szép a kilátás Dörgicse és a Balaton irányába.








Az erdős részt elhagyva, egy rét mentén feltűnik a Nivegy-völgye.




A réten haladva (balkéz felől erdő), a települések egyre közelednek, de nem érjük el őket, mert egy bal oldali csapásra kell rákanyarodnunk (vízmosás, pocsolyás rész). Nemsokára a Herendi templomrom-hoz érünk, de annak már csak a falmaradványát találjuk meg.







Átvágunk a villanypásztoros részen, majd jobbra- ezután pedig a zöld + jelzésre érve balra fordulunk.
 Immáron a Szent Balázs-hegyen folytatjuk utunkat.

A Szent Balázs templom romja utazásunk utolsó történelmi látványossága...








 ....innen végül visszaereszkedünk Dörgicsére (piros L jelzés)...
A  templomromtól visszafelé megyünk egy darabig, ahonnan jöttünk,s a kereszteződésben egyenesen tovább, Dörgicse irányába!