2020. július 29., szerda

Az utazás, mint a turizmus előtörténete - Egyiptom

A turizmus kiforrott formában csak a 20. század második felében jelenik meg. A turizmus az utazás egyik legelterjedtebb, modern formája. A korábbi idők utazásait pedig előzményei közé soroljuk.Az európai civilizáció bölcsője a Földközi-tenger medencéje, a Mediterraneum. Történelmünk egészen a 16.századig ebben a térségben zajlott.

Egyiptom
helye az utazások történetében

Eredeti neve Kemet volt, mely fekete földet jelent. A Kemet kifejezés a birodalom szívét alkotó termékeny sávra, a Nílus-völgyre vonatkozott, az azt körülvevő sivatagnak Deseret, vagyis „Vörös Föld” volt a neve.Viszonylagos elszigeteltségének (nehezen áthatolható homoksivatagok, illetve tenger határolja) köszönhette hosszú fejlődését, i.e. 4. évezredtől a 2. évezredig, amikor aztán bekapcsolódott a Mediterraneumban zajló felgyorsult folyamatoknak. Sajátos kultúrája sok idegent vonzott. Akárcsak ma, az ókorban is komoly idegenforgalommal büszkélkedhetett. Az ókori világ hét csodája közül többet is Egyiptomban találhatunk. A hét csoda az ókori mediterrán világ legfontosabb, ismerni, megtekinteni érdemes látnivalóinak katalógusa volt.



Az egyiptomi világcsodák legismertebbike és a máig egyedüliként fennmaradt építményegyüttes az Óbirodalom korából származik, ez a Giza-i piramisok és a Szfinx (oroszlántestű és emberfejű lény szobra). A viszonylagos épségben ránk maradt négy és fél ezer éves (épültek: i.e. 26. században) építmények az ősi egyiptomi kultúra leggyakrabban ábrázolt szimbólumai. Az emberiség történetének egyik csúcsteljesítménye az egyik  legnagyobb ókori építmény, a világ legnagyobb piramisa 147 méteres magasságával négyezer évig a világ legmagasabb épülete is volt egyben.





A nagy piramis az egyiptológia egyhangú álláspontja alapján az uralkodó temetkezési helyéül épült. A kiterjedt sírmezők és csatlakozó kultikus építmények a piramiskörzetet halotti várossá teszik.

















Már az ókorban turisztikai attrakciónak számítottak a Memnon kolosszusok.

A Memnón-kolosszusok  III. Amenhotep fáraó két hatalmas ülőszobra, melyek 3400 éve állnak a thébai nekropoliszban, a Nílus partján a mai Luxor városával átellenben. A két kolosszus eredetileg Amenhotep halotti templomának bejáratánál állt, mely az ókori Egyiptom legnagyobb temploma volt, de építése után nem egészen kétszáz évvel le kellett bontani, mert túl közel épült a Nílushoz, és a folyó évenkénti áradása helyrehozhatatlan kárt tett benne.






Az egyiptomi idegenforgalom fénykora i.e. 304-30-ra tehető. Ez a világtörténelem hellenisztikus időszaka, a keleti és görög kultúra és az etnikumok nagyfokú keveredése jellemző. Ebben az időszakban Alexandria városa számított a világ kulturális központjának. A multikulturális metropolisz igazi világváros volt, hasonló szerepet játszhatott az ókorban, mint manapság New York. A görögök, zsidók, babiloniak által lakott városrészekben élt a kor szellemi elitje. A város azonban nem csak az elitkultúra magasfokú koncentrációjának köszönhette idegenforgalmát. Nagy tömegeket vonzott a köznép körében is népszerű vigalmi negyed, Kanopus, mely mulatóiról , kocsmáiról és bordélyházairól volt híres.





A hét világcsoda közé sorolták az Alexandriai (Pharos-i) világítótornyot is.
A pharoszi vagy alexandriai világítótornyot (gyakran magyarosítva Fároszi világítótorony) az i. e. 3. században építtette I. Ptolemaiosz egyiptomi fáraó fővárosában, Alexandriában, Pharosz szigetén, mint a kikötőt jelző szimbólumot. Csak később alakították világítótoronnyá.
Magasságát nehéz megbecsülni, de biztos, hogy 100 méter fölé nyúlt; elképzelhető, hogy a 130 métert is elérte, ezzel a gízai nagy piramis és a Hafré-piramis után a világ harmadik legmagasabb épülete volt a korban. Szidóni Antipatrosz először még nem akarta a világ csodái közé sorolni, de másfél évvel a megépítése után végül hetedikként felvette a listára.





További fotók Egyiptomról

















Források:
F.Katalin - Bevezetés a turizmusba
Internetes leírások



2020. július 27., hétfő

Zalaszántó Béke Sztúpa


Zalaszántó, a Béke sztúpa. A Zalaszántói sztúpa Európában az egyik legnagyobb ilyen létesítmény. A szentély a Zalaszántó mellett található Kovácsi-hegyen, egy erdei tisztás közepén épült fel 1992-ben. A hófehér építmény 30 m magas és 24 m széles.


Őszentsége, a 14. dalai láma, Tendzin Gyaco 1993. június 17-én ünnepi keretek között nagy örömmel személyesen avatta fel ezt a sztúpát. A Magyarországi Buddhista Béke Sztúpa Alapítvány elnökének, Bop Jon koreai buddhista szerzetesnek a kezdeményezésére jött létre ez az emlékmű. Jelentős segítséget nyújtottak a tibeti buddhista szerzetesek.





A sztúpa Buddha szellemét, ugyanakkor bölcsességét, minden élőlényhez fűződő együtt-érzését és szeretetét is jelképez. A béke, a boldogság és a megvilágosodás jelképe. 

 


Ez a relaxációs terem, a Sztúpa melletti épületben. Csendben, lábbeli nélkül lehet benn tartózkodni.






Tátika vára


A Tátika-vár Zalaszántó közelében, a Keszthelyi-fennsík egyik bazaltcsúcsán található középkori várrom. Feltehetően Magyarország egyik legkorábban épült magánvára, a 13.században épült. A törökök 1589-ben kifosztották és felgyújtották.
1997 óta része a Balaton-felvidéki Nemzeti Parknak.
Zalaszántó települést elhagyva, a Tátikahidegkúti majornál tudunk parkolni, majd a kék sáv jelzésen (majd kék L jelzésen) érjük el a vár romjait. Visszafelé pedig a pados pihenőhelynél levő elágazáson balra fordulunk és egy szép erdei úton érünk ki a mezőre. A mezőn átvágva pedig már visszaérünk kiindulási helyünkre, kb 10 km után.









Az útvonal, nyilakkal jelölve a túra irányát, a Tátikahidegkúti major melletti parkolóból indulva és oda érve vissza.