2020. március 6., péntek

Csopak - Koloska 20 km túra

Ez a közel 20 km-es túra csodás panorámákat, erdőket, völgyeket foglal magába. Indulásnak a csopaki felső buszmegállót határozzuk meg (Kishegyi utca elején, a Csonkatorony mellett). A 73-as főúton átkelve, a Plul-malom érintésével az Öreghegyi-utcára kaptatunk fel. Ez jó 10-15 perces hegymenet, de az erdő alatti utcáról nyíló kilátás kárpótol minket a fáradalmainkért. A kék - (sáv) jelzett utat kövessük, pincészetek fölött fogunk elhaladni. Balatonarácson ereszkedünk le a  hegyről, majd a Béke utcán át megyünk be a  Koloska-völgybe. Teljesen végigjárjuk ezt a népszerű kirándulóhelyet, a piros - (sáv) jelzésen. Útközben sziklák, nyiladékok kísérik utunkat.  Majd a sziklába nőtt fát, a Koloska-hársat elhagyva jó negyed óra után egy nagyobb kereszteződéshez érünk. Balra a Recsek-hegyre tudunk feljutni, de mi jobbra fordulunk, a zöld + jelzésű útra.  Széles murvás erdei úton haladunk, viszonylag szintben, kényelmesen. Idővel elérjük a balkéz felől korhadozó 300 éves tölgyfát is. Ezután figyeljük a jobb oldali leágazást, ez szintén zöld + jelzésű út lesz,erre kell lefordulnunk. Pár száz méter után kereszteződéshez érünk. Szemközti, ferdén továbbhaladó, zöld + jelzésű csapáson folytassuk utunkat! Ez kikanyarodik aztán a 73-as főútra, melyen átkelve a Nosztori kalandparkoz érünk. Vágjunk át az előttünk elterülő széles, cserjés-fás fennsíkon, majd jobbra folytassuk utunkat. 10-15 perc után már elérjük a Tódi-mező nevű, az út két oldalán lápos területű helyet. Hangulatos ez a Nosztori-tető víz alatt fekvő része. Utunkat folytassuk tovább egyenesen a kereszteződésen át, majd az első alkalommal a köves erdei úton jobbra forduljunk el. Innen kb 1,2 km a Csákány-hegyi kilátó, mely a 327 méteres tetőn magasodik. A kilátótól forduljunk vissza, kb 4-5 perc után jobb oldali leágazást találunk, ez a kék - (sáv). Ezen a kacskaringós, helyenként szűk csapáson érünk le a hegyről. Miután kiértünk az erdőből, tartsunk élesen jobbra és a következő lehetőségnél is jobbra! Maradjunk a legfelső utcán, ez a csopaki Csákányhegyi-utca lesz! Szép kis házak, pincék mentén, csodás balatoni panorámával fejezzük be a közel 20 km-es túránkat. Az utca végén elérjük a temetőt, majd onnan indulási helyünket, a buszmegállót.



A csopaki Plul-malom épülete

Látkép az Öreghegyi-utcáról




A balatonarácsi Béke utcán át érünk be a Koloska-völgybe.












A 300 éves tölgyfánál....




A Nosztori-pihenőnél, ahol most Kalandpark üzemel.

Ez már a Tódi-mező


A Csákány-hegyi kilátó és a panorámakép...





Útvonal berajzolva. A nyomvonalat a Locus program rögzítette.

2020. március 4., szerda

Veszprémfajsztól a Hidegkúti vadászházig

Indulásnak a Fő utca vége, az őstölgyes pihenő lehet. A szántóföldek szélén felmegyünk a Király-hegyre, útközben szép kilátás nyílik a Balaton irányába. Végig az erdő szelén haladunk, mígnem elérjük a kétoldalt húzódó kerítést. Ezek között megyünk tovább, a végén szép tágas erdőbe ereszkedünk le, pici kitérővel a kereszteződésnél egy óriási dagonyázót is találhatunk. A kereszteződésnél a középső lehetőséget válasszuk ki, ez ívben halad felfelé. Jobbra  a fák között egy vadászati-szórót kell felfedeznünk. Újabb kereszteződésnél jobbra, a murvás-köves útra térünk le, ezen haladunk ismét egyenesen. Jobbkéz felől sűrű bokros-bozótos terület fekszik. Újabb kereszteződés következik, menjünk egyenesen tovább, enyhe emelkedőn fogunk haladni. Utunk utolsó kereszteződésében balra térjünk le. Itt látni fogjuk a Balatont és a Recsek-hegyet, és egy szétkorhadt villanydúcot is. Helyben vagyunk, az út jobb oldalán egy tisztásra érünk, itt található a vadászház. Innen már közel van Hidegkút,de mi visszamentünk Veszprémfajszra ugyanazon az úton, ahonnan jöttünk. 11,2 km ez az útvonal, mi 2,5 óra alatt jártuk meg. Képek!






Felfelé a Király-hegyre

Szántóföldek, dűlők.




Egy kis kitérővel eljutunk ehhez a hatalmas dagonyához



A hidegkúti vadászház épülete, s a kilátás a teraszáról a Balaton felé





Visszaérkezés Veszprémfajszra


Veszprémfajsz 20 km túra

Ez a túra Csopakról indul, a Kishegyi utca buszmegállójából (Csonkatorony, felső buszmegálló) és oda is ér vissza 19,8 km után. Induláskor felkapaszkodunk a Csákányhegyi-utcán, ez Csopak legfelső utcája és nagyon szép panoráma nyílik a Balaton felé. Az utca végén az erdőben haladunk tovább, míg az indulástól számított 4,5 km után a Király-kúti pihenőhelyhez érünk. Friss forrásvíz áll rendelkezésre, padok, asztalok nyújtanak lehetőséget a pihenőre. Innen folytatjuk utunkat Veszprémfajsz felé, át kell kelni a 73-as főúton, majd a Kálvária-domb alatt érjük el a települést. A pajták mögött rátérünk a Videoton felé vezető murvás útra és meglátogatjuk a nagy fa alatt álló, nemrégiben felújított keresztet. Ez az indulástól számított 9,2 km már. Visszafelé az 1887-es római katolikus templomot vesszük útba, majd a falu főutcáján megyünk fel, majd fordulunk rá a 379 méteres Kálvária-dombra. A kőstációk mentén érjük el a tetőn magasodó kereszteket, hátrébb egy kis pihenő-esőbeálló is fekszik. Innen - a keresztektől - nagyon szép kilátás nyílik nemcsak a Balaton felé, de a Bakony irányába is. A Kálváriát a Balaton felé hagyjuk el, majd az úttest másik felén lévő népszerű őstölgyes pihenőparkhoz érünk. Utunk innen lefelé halad, erdei terepen, a volt lőszerraktár mögött haladunk el, míg nem kiérünk ismét a 73-as főútra, melyen átkelve a Nosztori-kalandparkhoz érünk. Itt már túlléptük a 15. kilométert, irány a Csákány-hegy és a kilátó.  Túránk végén a Csákány-hegyről ereszkedve, a csopaki Csákányhegyi utcára érünk le, és pár perc után a parkolónál fejezzük be a menetelést.
KÉPEK (téli, borús-ködös időben, januárban)


















Útvonal és távolság berajzolva!