"Téli, sáros túra végén már Komló határában jártam,
bottal, dinamikusan haladva egy völgytalpi úton, amikor a szó szoros értelmében
beleszaladtam egy dögöt evő, nagytestű, kuvaszféle csapzott kóbor kutyába.
Azonnal felém fordult, beterpesztett, ínyt felhúzva vicsorgott, a morgásból
ítélve támadásnak vette az érkezésem. Tudom, esélyem kevés, de óvatosan
kivettem a tokból a Gerber Gatort, és közben szép csendesen elmondtam a
kutyának, mi a szándékom. Valahogy így: ide figyelj pajtás, én most szépen
elhaladok melletted, nem bántalak, te sem bántasz, mindenki teszi a dolgát. A
terep miatt esély sem volt a kikerülésre, a menekülésre. Láthatóan meglepődött,
megnyugodott. Amikor csökkent a feszültség, lassú de határozott léptekkel
elmentem mellette 1.5 m-re. Amíg látott, vérben forgó szemekkel figyelt, de nem
mozdult. Hát így volt, pulzus, vérnyomás az egekben, de a vége jó lett."
László
"2014 augusztusában a Házréti horgásztavat terveztük megkerülni a párommal. Napos időt jósoltak de mégis hirtelen jött egy hatalmas vihar. Egy kukorica föld szélén kapott el minket. Több kilométerre voltunk minden helytől ami védelmet adhatott volna. Iszonyatos szélvihar volt és ömlő eső villámlással. Mi voltunk a legmagasabb pont közel s távol. Esőkabát sem volt nálunk, megkapaszkodni sem tudtunk csak egymásba hogy ne döntsön fel a szél. Lefeküdni sem tudtunk a földre a villámok ellen mert annyira agyagos volt meg sáros, hogy süllyedtünk bele alig bírtunk haladni. Bőrig áztunk. Nekem halálfélelmem és remegett a lábam amíg nem jutottunk el az első buszmegállóig. De ez sem volt egyszerű Valahogy kivergődtünk az autóútra de az egy olyan kis hídon vezetett át ahol egy szakaszon kanyar miatt nem láttak volna minket az autók így vissza kellett mennünk a kukoricaföldre és végül még egy kisebb patakon is át kellett gázolnunk combközépig mártózva a vízbe. Csoda, hogy felengedtek minket a buszra ahogy kinéztünk.
László
"2014 augusztusában a Házréti horgásztavat terveztük megkerülni a párommal. Napos időt jósoltak de mégis hirtelen jött egy hatalmas vihar. Egy kukorica föld szélén kapott el minket. Több kilométerre voltunk minden helytől ami védelmet adhatott volna. Iszonyatos szélvihar volt és ömlő eső villámlással. Mi voltunk a legmagasabb pont közel s távol. Esőkabát sem volt nálunk, megkapaszkodni sem tudtunk csak egymásba hogy ne döntsön fel a szél. Lefeküdni sem tudtunk a földre a villámok ellen mert annyira agyagos volt meg sáros, hogy süllyedtünk bele alig bírtunk haladni. Bőrig áztunk. Nekem halálfélelmem és remegett a lábam amíg nem jutottunk el az első buszmegállóig. De ez sem volt egyszerű Valahogy kivergődtünk az autóútra de az egy olyan kis hídon vezetett át ahol egy szakaszon kanyar miatt nem láttak volna minket az autók így vissza kellett mennünk a kukoricaföldre és végül még egy kisebb patakon is át kellett gázolnunk combközépig mártózva a vízbe. Csoda, hogy felengedtek minket a buszra ahogy kinéztünk.
Meg egy
olyan eset is volt ugyan ezen a nyáron a Nagykevély alatti réten, hogy
felmásztam egy magaslesre, hogy csináljak pár fotót és csak akkor vettem észre,
hogy egy hatalmas darázsfészek van rajta mikor már csak 20cm re volt az
arcomtól rengeteg röpködő darázzsal. Szerencsére nem estek nekem, gyorsan le
tudtam mászni de ijesztő élmény volt. Főleg, hogy egyedül voltam és kihalt volt
a környék."
Sári
"2017, augusztus 15-én történt az eset, amikor az unokatestvéremmel ketten a Tatabányát határoló Gerecse-hegység egyik sziklaperemét másztuk meg. Nem volt túl magasan, nagyjából 100 méter magasan lehetett ezen része a hegységnek. Az elmúlt évben épült egy hegymászó pálya erre a részre, így fiatalok lévén gondoltuk ezen keresztül jövünk le, a huzagolt drótkötél segítségével. Azt le kell szögezni, hogy semmilyen karabiner, illetve rögzítő kötél nem állt rendelkezésünkre és hegymászó tapasztalatoknak is híján voltunk. Eleinte egészen izgalmas, mondhatni barátságos szakaszon haladtunk, ám nagyjából 20-30 méter megtétele után egy meredek sziklafalhoz érkeztünk. A függőleges falon a kötélen és a néhány méternyi távolsággal elhelyezett kis lábtámaszokon kívül semmire nem támaszkodhattunk, csakis a saját ügyességünkre. Mivel már nem volt sok hátra, így úgy döntöttünk, hogy felesleges lenne visszafordulni, mert több időt vett volna igénybe, mint megkockáztatni a veszélyesebb utat, hiszen nem akartunk sötétben az erdőn keresztül lejutni. A fényképeken is jól látszik, hogy csupán a fizikumunk védett meg minket, hiszen semmilyen védőfelszerelést nem viselünk. Az embert halálfélelem önti el, mikor maga alá néz és 10-15 méter szakadékot lát, mindenhol sziklával. Az agyunk pörgött, hogyan oldhatnánk meg legkockázatmentesebben. Felmerült, hogy átmászunk egy fára és arról ereszkedünk le, de kötél, amibe kapaszkodtunk, túl magasan volt a fák csúcsához képest. Mély lelki és testi kapcsolat, az idegek összpontosítása kellett ahhoz, hogy néhány helyen teljesen kinyújtott karokkal el kell ereszkedni a sziklafaltól és úgy botorkálni sima talpú sportcipőben a csúszós sziklafelületen egyik fém pöcöktől a másikig. Remegő és izzadó kezekkel kapaszkodtunk az életünkért, hiszen, ha a kötél kicsúszik a kezünkből, 15 méter szabadesés vár ránk valószínűleg egy darab sziklára. Ezen a nagyjából 15-20 méteres szakaszon nagy nehezen túljutva sikerült a talajra ereszkednünk és megpihentünk. Hatalmas kő esett le a szívünkről, hiszen nem kell mondanom, mennyire életveszélyes volt, amit csináltunk. Mindenkit óva intenék az ilyesfajta sziklamászástól, hiszen nagyon izgalmasnak, egyszerűnek tűnik, de valójában életveszélyes. A mi esetünkben nem került be az a tényező, hogy a legtöbb mészkőhegység sziklája akár a legkisebb nyomás gyakorlásra is omlik, így hatványozottan vigyázni kell. Mindenki tanuljon a mi hibánkból, hiszen a sziklamászás veszélyei nekünk ott váltak valósággá."
Milán
VIDEÓ és KÉPEK az esetről:
 |
| Kinnrekedve a sziklán, mindenféle segítség nélkül.. |
 | |||
| Alatta a mélység, csak a saját testi és szellemi erejére hagyatkozva... |
