A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kastély. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kastély. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. április 2., kedd

Gödöllői Királyi kastély és park

 



Magyarország egyik legnagyobb és legimpozánsabb barokk kastélya Budapest környékének legérdekesebb látnivalója, történelmi és műemléki szempontból is kiemelkedő értéke.

A kastély rövid története

Építtetője, a 18. sz. egyik legtekintélyesebb magyar főura, Mária Terézia kancelláriaminisztere, Grassalkovich Antal. A család férfiágának kihalása (1841) után a kastélynak több tulajdonosa is volt, majd egy belga banktól 1867-ben, a kiegyezés örömünnepe alkalmával, a kincstár megvásárolta a kastélyt, hogy mint királyi pihenőkastélyt Ferenc József és Erzsébet királynő rendelkezésére bocsássa.

A királyi pár gyakran tartózkodott a kastélyban, különösen Sisi királyné kedvelte Gödöllőt.

A két világháború között Horthy Miklós kormányzó nyári rezidenciája volt. A II. világháború után szovjet laktanya és szociális otthon működött benne, s ez az épület lassú pusztulásához vezetett.

Az 1990-es években szinte a romokból kellett újjáépíteni, felújítani az egykori fényűző kastélyt és parkját.

A kastélypark után az úgynevezett Erzsébet parkot is megnéztem, az Erzsébet-sziklával.


























2023. június 12., hétfő

Fehérvárcsurgó


 
A vértesi panoráma kaland után hazafelé, még beugrottam megnézni a fehérvárcsurgói kastélyt, illetve a víztározót is.

A kastély története

Az eredetileg a Perényi család birtokában lévő területre egy kis barokk kastéllyal együtt 1834-ben szerzett zálogjogot a Károlyi család, majd 1854-ben végleg a tulajdonukba került a birtok.

A kastély építése annak a Heinrich Kochnak a tervei alapján történt, aki az angol klasszicista stílusú pesti Károlyi-palota átépítését is végezte. Az egészen 1858-ig elhúzódó, nagyszabású építkezés végül is 1844-ben kezdődött Ybl Miklós felügyeletével. Az épület ekkor kapta meg jellegzetes U alakú formáját.

A kastély építtetője a magyar történelemben jelentős szerepet játszó Károlyi-család egyik kiemelkedő tagja, gróf Károlyi György (1802-1877) volt, Széchenyi István gróf egyik legközelebbi barátja, a Magyar Tudományos Akadémia társalapítója.

A II. világháborút követően a kastélyt államosították, majd a Fővárosi Gázművek üdülőként hasznosította. 1949-ben görög gyerekek menekültotthonának jelölték ki, majd azok elköltözése után magyar állami nevelőotthonként működött 1955-től 1979-ig.

A kastély rendszerváltás utáni története is érdekes, mivel az omladozó, igen rossz állapotban lévő kastély használati joga 1997-ben visszakerült a Károlyi családhoz, a Károlyi József Alapítványon keresztül, a tulajdonjog pedig maradt az államnál. A vagyonkezelésre gróf Károlyi György később egy részvénytársaságot is létrehozott, az állammal közösen folytatódott a műemlék renoválása.

 

A víztározó ismertetése

A tározó Fejér megyében, a Bakony hegység keleti peremén Kincsesbánya és Fehérvárcsurgó községek külterületén épült meg. A megépült létesítményeket 1972-ben helyezték üzembe. A tározó létesítésének eredeti, elsődleges célja a Gaja patak alatti alábányászott terület védelme a vízbeszivárgások ellen, másodlagos célja az árvízi csúcsértékek csökkentése volt. A bányaüzem bezárása miatt jelenlegi elsődleges hasznosítási feladata az árvízcsúcs csökkentés. A további hasznosítási feladatok a mezőgazdasági vízszolgáltatás, a sporthorgászat, a strandolás. A völgyzáró gát az eredeti Gaja meder 20+280 km szelvényében, az oldaltöltés az új Gaja meder 21+485 km szelvényében épült meg. A tározó 149,00 mBf.i üzemvízszinten 140 ha területű és 5.25 millió m3 térfogatú. A 154 mBf-i árvízszinten a területe 223 ha, és a térfogata 14.25 millió m3.

A völgyzáró gát az eredeti Gaja meder lezárásával épült a középkori gát maradványainak a helyén. A bánya felé elszivárgó vízmennyiség csökkentésére elkészült a tározó fenékszigetelése és az ehhez csatlakozó vízzáró fal. A tározó keleti oldalán található nyereg lezárására épült egy tört tengelyű, homogén földgát, oldaltöltés. A fenékleürítő műtárgy négy részből áll: vízkivételi csőtagból, aknából, közbenső csőtagokból és a csillapítómedencéből. A többfeladatú műtárgy feladata üzemi körülmények között a víz szabályozott leeresztése az új Gaja mederbe. Az árvízi túlfolyó a tározó vészkiömlője, ami a tározó Rákhegyi melléköblözete és az új Gaja meder között helyezkedik el. A vízelvezető csatorna a vízleeresztő műtárgytól a régi Gaja mederig tart, tulajdonképpen ez a Gaja új medre. A tározóban található időszakos szivattyúállás szerepe, hogy az itt felállított szivattyúkkal a Gaja alsó szakaszának vízpótlásához szükséges vízmennyiséget akkor is biztosítani lehet, ha a tározó vízszintje 146,00 mBf szint alá esik.

KÉPEK a kastélyról és a víztározóról











ÉS a víztározó, melynek egy szakaszán a Kéktúra is vezet....












Kellemes kikapcsolódást Fehérvárcsurgón!

2019. augusztus 15., csütörtök

Fekete-kastély Balatonedericsen

A Balaton-felvidék tele van kísérteties, elhagyatott helyekkel. Ilyen a Szent György-hegyi Ify-kápolna, de a balatonedericsi Fekete-kastély is! Nevét tetejének egykori fekete színéről – mások szerint a feketére festett ajtóiról-ablakairól – kapta. Történetéről röviden annyit,  a Nedeczky-család tulajdonában állt, majd napjainkig többször gazdát cserélt. A kastélyhoz egy gyilkosság és négy öngyilkosság is kapcsolódik, tehát valóban egy elátkozott, kísértetjárta házról van szó. Megközelítése: Balatonederics, közvetlenül a 71-es főútról lekanyarodva. Számtalanszor elhaladunk mellette, de mivel a természet az idő múlásával teljesen körbevette a birtokot, így a 71-es főútról szinte észrevehetetlen. A bejegyzéshez mellékelek térképet is, azon pontosan jelölve van a helye. Amúgy az Afrika Múzeumtól pár száz méterre fekszik.... (A mellékelt, legnagyobb bontású google metszeten pedig piros-sárga X jelöli azt a helyet, ahol a birtokot körbevevő füves-földes útról bejuthatunk magára a kastély területére),
Ahogy autóval közeledtem az előzetesen térképen felkutatott helyhez, lassítanom kellett, mivel csak egy sűrű, bokros-fás területet láttam. A fák közül egy pillanatra kibukkant a kastély tornya, így a 71-es főútról a birtokot körülvevő földútra kanyarodtam. Még így is megálltam, újra rápillantva a térképre, vajon jó helyen kanyarodtam-e le... Igen, itt vagyok, de meg is kéne találnom a "bejáratot". Körbementem autóval, majd egy diófa alatt letettem a járgányt. Innen bár láttam a kastély tornyát, de fogalma se volt hogy jutok be. Kiszálltam a kocsiból és gyalog, találomra indultam el a sűrűn benőtt kerítés mellett. A hátsó részen észrevettem a kerítés megbontását (ez van jelölve a mellékelt google térképen sárga-piros X-el), de a kerítés túloldalán, azaz a birtokon semmi jóval kecsegtető körülményt nem láttam. Egy melléképületbe, valami részben szétdőlt hodályba léptem be. Azonnal vigyázni kellett,mivel olyan ajtók hevertek a lábam alatt, amikből éles, hegyes üvegek álltak ki fenyegetve. Óvatosan átlépkedtem a roncs-ajtókon, és elindultam a hodály másik "helyisége" felé. Lépésről lépésre, mivel nem tudtam, hogy alattam van-e gödör, ülepítő vagy egyéb veszélyforrás. Ilyenkor mindig egy lábra helyeztem a testsúlyt, fokozatosan, hogy biztos talajon vagyok-e, lépésről lépésre kell így menni ilyen részeken. Fej fölé érő bokrok, rovarok, szétkorhadt berendezés mindenfelé... Átléptem a következő helyiségbe, itt egy kidőlt néhai bútorról méteres akácfa lécet törtem le, ez hasznos volt az előttem feszülő pókhálók eltávolításában illetve bármi megtörténhet esetre jó ha van az embernél egy husáng. Bokrokat elhajtani, tapogatni is kiváló eszközhöz jutottam így. A hodály második helyiségét a birtok belseje felé hagytam el, arra nyílott egy "ki/be járat". Roppant sűrű növényzet fogadott a pajta után. Egy vaskorlát és néhai lépcső, alatta keskeny csapás biztatott, arra folytassam utam.
Megérzésemnek meg lett az eredménye, mivel hirtelen fölém magasodott a Fekete-kastély hátborzongató tornya. Növényekkel benőtt homlokzat, kitört ablakok, omladozó falak... Mindez a legsűrűbb növényzetben. Lassan, óvatosan kerültem meg az épületet, a fák itt még sűrűbbekre és magasabbakra nőttek az évtizedek alatt, ide a napfény már csak szűrten hatolt be. Megtaláltam az épület elejét, főbejáratát. Egyik ablaka alatt derékmagas tiszafa, egyébként mindenre fut fel az inda, a borostyán...Valóban szép kastély lehetett ez egykor, a nyomok is erre utalnak. Nagyon lassan és óvatosan léptem be a földszintre,innen több irányba helyiségek nyílnak. Minden falfelület szinte tele van firkálva közönséges feliratokkal. A mennyezetre is felpillantottam, nem-e leselkedik rám valami omlásveszély vagy egyéb csapda. ...A padlón viszont szép kis mozaikkép-jeleneteket találtam. Széles lépcsősor vezet fel az első emeletre, itt is minden telefirkálva. Az emeleten egy ablakhoz és az erkélyre mentem ki, itt is erősen jelen van a természet mindent birtokba vevő ereje. Még innen is futnak-terjednek felfelé egész a tetőig a különböző növények. A toronyba falépcső vezet, de mivel egyedül voltam, oda már nem másztam fel. Elég roskatagnak nézett ki... Számtalan helyiség, kisebb-nagyobb termek, de mindenhol csak a puszta és omló  falak. Vajon hol történhetett a gyilkosság?  Talán éppen itt, ebben a szobában lett öngyilkos Nedeczky Jenő 1914-ben? Pár fotó készítése után visszatértem a földszintre és egy hátsó "kijáraton" léptem ki a kastélyból. Mint valami szabadulós játék, de élesben. Újra meg kellett keresnem az ösvényt, mely  visszavitt a melléképületbe. Onnan pedig a szétszaggatott rozsdás kerítésen kijutva visszatértem a kocsihoz. 
KÉPEK
A kastély tornya, még a birtokon kívülről.

Ide léptem be a hiányos kerítésen át. Valami melléképület volt hajdanán...

A melléképületből itt, a vaskorlátos lépcsőnél jutottam ki.

A kastély tornya alatt. Lassan eltűnik az épület a növényzetben.




A főbejárattal szemben



Padló dísze több helyen mozaik-jelenetek.

Falfirkák minden helyiségben.

Indulás felfelé az emeletre...

Hosszabb, sötét folyosók szövik át a kastélyt...

Az egyik emeleti ablak.

Kinn az erkélyen...

Ez is az első emeleti erkély...

Ezt láttam az erkélyről, a "kertre" nézve. Sűrű dzsungel.

Ezen a hátsó kijáraton hagytam el az épületet.

A kijárat feletti, első emeleti "ajtó", melyhez lépcsősor visz fel.



A Fekete-kastélyt és birtokát körbeveszi egy földes-füves út (pirossal jelölve), a 71-es főútról mindkét irányból ráhajthatunk. A birtok mögötti kerítés ki van bontva ott lehet bejutni (Piros-Sárga X-el jelölve)