2022. június 14., kedd

Vértes túra Várgesztes és Vérteskozma érintésével



A Természetjáró oldalán "Német múltú falvak közt a Vértesben" címmel található ez a csodálatos túra, melyhez képest én a saját útvonalam indulási/végpontját eltoltam, illetve kiegészítettem a várgesztesi Zsigmond-kőhöz való felkapaszkodással is. Így nekem kb 20 km és 6 óra lett az út.

A túra részletes leírása megtalálható tehát a Természetjárón, ide kattintva:
Német múltú falvak közt a Vértesben

 Sok szép képet készítettem, rengeteg látnivaló akadt az utam során. Az egyik legszebb túraútvonal lett így számomra.


Indulási pontom nekem Kőhányáspuszta volt. Innen az
országos kék jelzését követve induljunk, amely kezdetben az Oroszlány felé vezető út mellett, bal oldalon halad.


Oroszlány irányába kb 300 méter után, az úttesten átkelve, szemben a Kéktúra jelzésen folytassuk utunkat. Hamarosan a csodás természeti részen haladunk, előbb egy réten, majd vadregényes erdőségen át.





A gesztesi várat jelenleg felújítják, nem lehet bemenni, körbe van zárva. Kissé visszább az útról, Várgesztes határában viszont a gesztesi kőfülke, a Mária-szoborral. Oda mindenképpen menjünk fel a meredek lépcsőn!





Várgesztes csodás település, a horgásztóval és a felette magasodó Zsigmond-kővel.








Úton Vérteskozma felé....




Vérteskozma csodálatos zsákfalu, 1946-os kitelepítés után szinte teljesen elnéptelenedett....







A települést elhagyva a Szent Vendel
kápolnához, majd katonasírhoz érünk, a második világháború végén itt húzódott a frontvonal.












A sírtól hamarosan elérjük a hangulatos nyiladékot ,melyen jó fél óra után érünk vissza kiindulóhelyünkre, Kőhányáspusztára...

 


 

           Jó utat mindenkinek!

2022. június 6., hétfő

Káptalanfüred - Alsóörs kör



Indulás Káptalanfüredről, a Szabadság-kilátó utcáról fel a Balaton-felvidéki Kéktúra jelzésen a Csere-hegyre. Rövid, de meredek kaptatón kb 15-20 perc után érünk fel a vörös homokkőből épült egykori Horthy Miklós kilátóhoz. Az egykori kőből faragott címerek még ma is láthatóak az 1935-ben átadott építmény oldalfalán.

Innen a következő állomás Alsóörs, átvágva az egykori Amfiteátrumon, majd a Somlyó-hegy és annak kilátója. Nekem személy szerint ez az egyik kedvenc balatoni kilátóm, mert nagyon szépen és jól el lehet látni minden irányba.

Vissza Káptalanfüred felé a Hegyalja utca- - Szépkilátó utca mentén haladunk. Az erdőbe ér az út, 1-2 perc után jobbra a sárga sáv jelzésen a Nagy-kő-orr nevű vöröskő sziklákhoz érünk. Innen lefelé a Balaton felé továbbra is a sárga jelzésen (kicsit keresgélni kell) , kb 10 perc után elérjük a Köcsi-tavat, mely időszakosan teljesen kiszárad. Egykori, szocreál ifjúsági üdülők mentén érünk be a településre, jó 3,5 órás túra után.
KÉPEK!

Káptalanfüredről indulunk, a Szabadság-kilátó utca végén veszünk  bele az erdőbe, a Balaton-felvidéki Kéktúra jelzést követve.



Rövid, de meredek kaptatón kb 15-20 perc után érünk fel a vörös homokkőből épült egykori Horthy Miklós kilátóhoz. Az egykori kőből faragott címerek még ma is láthatóak az 1935-ben átadott építmény oldalfalán. Több melléképület is fekszik itt, illetve a kilátó történelmi ismertetőjét is olvashatjuk.






Irány Alsóörs, a kék jelzésen ereszkedünk le a Csere-hegyről, míg elérjük az egykori Amfiteátrumot, melyet immár látogatóközponttá alakítottak át. Innen aszfaltos úton érünk be a településre.






Fel, a Somlyó-hegyi kilátóhoz, ahonnan az egyik legszebb balatoni panoráma tárul elénk.








A Somlyó-hegyről érdemes a Templom utca felé lemenni, s itt végigsétálni. Alsóörs szép portáival találkozhatunk ezen a részen.




Vissza Káptalanfüred felé a Hegyalja utca- - Szépkilátó utcán haladunk. Az erdőbe ér az út, 1-2 perc után jobbra a sárga sáv jelzésen a Nagy-kő-orr nevű vöröskő sziklákhoz érünk.





Innen már nincs messze Káptalanfüred, a Köcsi-tó és az ifjúsági táborok....




                Jó utat mindenkinek!

2022. május 19., csütörtök

A Pilis sziklakapujában

 Nagy élményt adott számomra ez a nehezebb túra, melyet Piliscsév felett tettem meg. Mind az útvonal, a terep, a számomra ideális 12 km-es távolság, mind az útközbeni látnivalók és a kihívások összessége tette maradandó kalanddá. A túra során több mint 600 méter szintkülönbséget kellett megtenni, és mivel a két napos pilisi túráim közül ez volt az utolsó (2 nap alatt az ötödik), így már a tartalékaim mozgósításával birkóztam meg vele.



A túra teljes leírása, információkkal, adatokkal a természetjáró oldalán megtalálható:
A Pilis sziklakapujában

 
Indulás tehát Piliscsév határából, ide is érünk aztán vissza a túránk végén, hoztam jópár képet kedvcsinálónak!



A szép kis pincefalu mellett haladunk el túránk elején, ez amolyan bevezetőnek is felfogható...



Az első húzósabb szakasz után érünk fel a kettős kereszthez, ahonnan már pazar kilátás tárul elénk...




Hamarosan elérjük a Csévi-barlang felső bejáratát. Kapaszkodók segítenek a megközelítésében. A barlangon, fejlámpával át lehet menni, s az alsó, hatalmas nyíláson át érünk ki. 



 








...és az alsó kijárat.....






Elhagyva a barlangot, alig látható ösvényen érünk le az Eszperantó-forráshoz....





A cél, innentől a Legény- és Leány-barlang. Újabb emelkedők következnek, a barlangokhoz kifejezetten meredek, morzsalékos szakasz vezet fel!

 






 

 Legény-barlang hatalmas csarnoka....

 






 Ezután még feljebb, a Leány-barlanghoz. Itt is hasznos a fejlámpa.




Az út, a barlangoktól tovább nehezedik.... A cél, immár a Kémény-szikla. Egy nagy íves, mélyút vezet felfelé, elég meredeken....







Alattunk Klastrompuszta, következő célunk.



És egy lenti kép, ahol az előbb fenn voltam:



Klastrompuszta, Szent Kereszt pálos kolostor romjai. Boldog Özséb, a látomása után, az 1200-as évek derekán felkereste és összegyűjtötte a Pilis sziklaüregeiben külön élő remetéket, és megalapította a Magyar Pálos Rendet, melyet a pápa is jóváhagyott. Itt,a Kesztölchöz tartozó Klastrompusztán emeltette a Szent Kereszt (Santacrux) kolostort, melynek romjait évszázadok óta őrzik. A Magyar Pálos Rend az egyetlen magyar alapítású szerzetes remete rend. 🙏🇭🇺 Történelmi fontosságú helyszín ez ✌️







Utunk innen kb 40 perc után ér vissza Piliscsévre. Remélem a fotók alapján felkeltettem érdeklődéseteket ez iránt a túra iránt. Nem könnyű,de annál szebb útvonal.

Segédlet, amit ki tudtok nyomtatni esetleg papírra, jó ha van a kezetekben:




Jó utat mindenkinek!