2018. szeptember 1., szombat

Nezde szoborpark - Szkíta Golgota

Szólád irányából érkezünk, és rátérünk egy löszfalak között vezető barázdált betonlapú útra. A löszfalakban pincék vannak, az ajtajukat látjuk is az út mentén! Ezt elhagyva kb egy kilométerre érjük el Nezde települést, ami pár házból áll csak. A határban régi kereszt a kukoricatábla mellett, ez fogadja az erre érkezőt. 3-4 ház után balra lesz kitáblázva, hogy SZOBORPARK vagy EMLÉKPARK, tehát arra kanyarodjunk fel. Én az autót itt hagytam. Szerencsére, mert hamar elértem egy bakhátas földutat, amin talán ha traktorral tudnánk felmenni....A földút végén füves részre érünk, haladjunk felfelé tovább, egy hatalmas szelídgesztenye fa alatt padokon tudunk üldögélni, van itt egy tűzrakóhely is. Innen már csak pár perc és utunk felvezet az emelkedő halmokból álló sztyeppére. Ez az emlékpark területe, felfelé vezető út mentén külön hun- avar- magyar szobrokkal, stációkkal. A falusiak régóta ismerik a helyet - gyógyító erejéről. Talicskában tolták fel a nehezen mozgó öregeket, hogy gyógyuljanak. A legenda szerint Koppány vezér van itt eltemetve. A hely szellemét emiatt meghatározzák az ősmagyar motívumok, például az, hogy mágikus erők működnek a füves hegytetőn. Bizonyíték erre nincs, helyette marad a szóbeszéd: a helyiek szerint itt biztosan van valami varázslat, mert a '40-es években a Csordás néni bivalyait nem lehetett elhajtani, miután lefeküdtek ide. Nos, ennyi talán elég is, hogy ha van egy szabad délutánunk, akkor felkeressük a helyet és megnézzünk egy valóban csodálatos naplementét, amint a Balaton-felvidék vonulatai mögött alábukik. Egyedül voltam, kissé nyomasztott a hely, ennek magyarázatát nem tudom megmondani, és a környező fák, erdők közül állati bőgések hallatszottak. Az is lehet, hogy szarvasmarhákat tartanak odébb, amit látni nem,csak hallani hallottam, mindenesetre szürkületkor éreztem, hogy sokat ne időzzek el itt.
 

VIDEÓ a naplementéről:
Nezde naplemente
 

Összefoglalva, ezt a történelmi emlékhelyet nézzétek meg, maradandó élmény az biztos! 
KÉPEK, TÉRKÉP

Idáig tudtam autóval feljönni, tábla mutatja felfelé az emlékparkot.


Hatalmas szelídgesztenyefa, pihenőhellyel

Ez már az emlékpark

Csaba hun királyfi székely kapuja

Baján avar kagán kőszobra

Karaul sámán, az Őrző Táltos alakja, a naplemente idején! Karaul táltos 2009-ben hunyt el.

És Koppány vezér, Somogyország horkája!
A horka az államalapítás előtt a magyar törzsszövetség harmadik legmagasabb méltósága volt a nagyfejedelem és a gyula után.


Kőfelirat: Babba Mária . A székelyek szerint a Napbaöltözött Boldogasszony. A Babba Mária elnevezés a kereszténység felvétele előtti hitünkbe enged bepillantást. A csángók mind a mai napig így hívják Szűz Máriát. Az ősmagyar hitvilágban jelenlévő keleti gyökerű – ázsiai – Boldogasszony, Babba Mária előképe a székely nép Mária kultuszában csúcsosodott ki. A „Napba öltözött asszony” ma is a székely-magyarság egyik legfontosabb vallási szimbóluma. Évről évre sok ezer ember várja a csíksomlyói dombon a hajnali napfelkeltét, hogy a tüzes napkorongban meglássák Babba Máriát.

Fenn a kettős keresztnél. Megkezdődött a naplemente a nyugati határon!


Visszafelé indultam, itt már lenn vagyok a betonlapos, kétoldalt löszfalba vájt pincesoron.

Pince a löszfalban...



Nezde pozíciója: Balatonszárszón délre kanyarodunk-Szólád felé. Szóládról pedig -Nezdére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése