2022. szeptember 28., szerda

Gaja-szurdok túra

 




Alapvetően az alábbi túraleírás után jártam be a túrát, kisebb változtatásokkal. Aki még nem járt errefelé, az alábbi linken minden információt megtalálhat erről a szép körről:
A Gaja-szurdok színe java

Jópár éve részben már jártam itt, akkor nem a teljes kört tettem meg, így a mostani túra során végigjártam mindent. Ez a kb 8 km-es kör mindent tartalmaz: Patakvölgy, sziklák, forrás, kilátóhelyek, sziklaüregek, erdei pihenőhely, csodás tó és környezete. Ajánlom kezdő túrázóknak is, akik szép élményt szeretnének gyűjteni.


KÉPEK, a túra bejárás sorrendjében (Én Balinka határából indultam - ide is értem vissza)

Balinka határában lehajtunk erre a murvás-kátyús útra, s letesszük a kocsit itt a képen látható helyen. Innen indul a körtúra, a jobb oldali leágazás felé....


A Gaja-szurdok legszebb részei...










Át a hídon, majd balra a Pisztrángos-tóhoz a csodás környezetbe....





A tavat elhagyva, folytatjuk utunkat , míg kiérünk a "Gaja-völgyi Tájcentrum parkolójába" Itt az úton balra haladunk, szembe a forgalommal, majd ismét balra térünk be az erdőbe, elindulunk visszafelé.

 


 Felkeressük a Halomsírokat is:




Kis pihenőhely, némi kilátással a szurdok felett....



Majd elérünk az Alba Regia forráshoz. Ez jelenleg ki volt apadva....




Következő látványosság a Károlyi-kilátó!








A kilátótól az indulási helyig még vár ránk sziklás szirt és további kilátások, a szurdokra. Méltó befejezése a túrának a záró szakaszunk!









Miután lejöttünk ezen a sziklás csapáson, pár perc után vissza is érünk a kiindulóhelyünkre.

Jó utat mindenkinek!



Bodajki séta

 

                                          Kilátás a Kálváriáról, a településre és a Vértesre.


Bodajk a Bakony legkeletibb települése, már inkább a Móri-árok peremén fekszik. Két látványosságot néztem meg itt. A Kálváriát, melyet jelenleg felújítanak és a Bodajki Szűz Mária Kegyhelyét. Ez utóbbinál nyitva volt a kripta, így oda is be tudtam menni körülnézni. Hoztam pár képet is, melyekhez leírásokat társítok.

A Bodajki Szűz Mária Kegyhelyéről minden infót megtaláltok a honlapjukon:
Bodajki Kegyhely


A Kegyhely Kriptája:






A Bodajki Kegyhely parkja és további képei:






A Kálvária, mely jelenleg felújítás alatt áll, de fel tudtam menni pár fotót készíteni. 1730-as években épült, a stációk szépen kimunkáltak. A keresztektől szép kilátás nyílik Bodajkra , a Móri-árokra és a Vértes vonulataira.










2022. augusztus 1., hétfő

Via-ferrata Cseszneken


Végre ki tudtam próbálni a Via Ferrarata sportot. Az időjárást nézve foglaltam időpontot a 10:00-kor kezdődő túrára, ugyanis 30 fok és felett már pusztul az ember az ilyen nehezebb igénybevétel során. A cseszneki Kőmosó-szurdokban építették ki hazánk egyik legkorábbi mászó pályáit. A lényeg: A sziklákon végig drótkötélpálya van kiépítve, annak segítségével, és a biztonsági felszerelés csatlakoztatásával jutunk végig rajta. Itt Cseszneken 5 különböző nehézségű fokozatú útvonal épült, melyeket az ABC nagy betűivel jelöltek. A túrát egy 8 éve sziklát mászó srác vezette, aki először a technikai felszerelés helyes felvételét mutatta meg, majd ismertette a haladás (mászás) tudnivalóit, szabályait. Rajtam kívül még három tinédzser érkezett. Az első útvonal a kezdőknek ajánlott "Futrinka ucca", ahol a túravezetőnk ment elöl, középen a három fiatal, s végül zártam a sort. Nem a fizikai részétől tartottam, hanem arra voltam kíváncsi, hogy lesz-e tériszonyom, vagy félelem érzet a sziklákon. De hamar kiderült, hogy szerencsére semmi ilyen nem tört rám, kimondottan tetszett ez az első, kezdő pálya. A fal tetejéről csodás kilátás nyílott a cseszneki várra. Mászótechnika nem nagyon volt, kézzel-lábbal haladtunk, azt már előzetesen elmondta a túravezető, hogy ahol lehet állni, ott pihenjünk, mert a karunk, a kar ereje hamar fárad! Mire felértünk a Futrinka ucca tetejére, már tudtam, hogy ez nagyon jó sport, egyből megszerettem.
Az első pálya (előző posztomban ismertettem) végén, miután lejöttünk a Kőmosó-hegyről, a fiataloknak elég volt ennyi is. Ügyesek voltak, kipróbálták. Én viszont mentem a második , majd a harmadik nehézségű útra is. A második pálya, "C" (Nehéz), az Ostromlók útja nevet kapta. Sziklás gerincen, helyenként oldalazva, több helyen erőből kapaszkodva érünk fel a cseszneki vár tövéig. Mivel nekem nincs még technikám, így erőből oldottam meg több rövidebb átjutást- itt jól jött az, hogy rendszeresen húzódzkodom. A túravezető mondta is, hogy "mehetünk ám lassabban is, nem kell ilyen gyorsan menni" Persze, a kritikus szakaszok után mindig volt 1-1 lépésnyi pihenő. Ott 1-1 percre megálltunk fújni, bár a póló már átizzadt rendesen. Olykor a szemembe folyt a víz, ilyenkor megálltam törölni. A harmadik út, a "D" (nehéz / nagyon nehéz) jelű, Várpanoráma út következett. Kicsit gondolkodtam előtte, hogy menjünk-e, a túravezető ajánlása alapján: "Ha maradt még kedv és energia, akkor mehetünk. Az utóbbi a fontosabb!" Jó, menjünk. És valóban, ez volt a legnehezebb a három via ferrata közül. Az út során többször szinte csak a kar erejéből lehetett továbbjutni, aki nincs edzésben, az már ne jöjjön fel ide. Egy helyen egy kis gyufásdoboznyi helyen állva gondolkoztam a továbbjutáson: egy kézzel kapaszkodva a drótkötélen, másikkal a hevedert csatlakoztattam a biztosítópont fölé. Éreztem már, hogy fogy az erő, mögöttem volt két pálya, és hát elsőnek merültem bele ebbe a sportba... Túravezetőm fölöttem, fotózott: " Na, kérek egy őszinte mosolyt"
….miközben a lábujjaim voltak már csak a kiszögellésen 🙂Végül erőből felhúztam magam, és felértem a függőleges falon. Csodás kép tárult elénk (első fotót nézzétek!), a cseszneki vár és az alatta húzódó sziklák képében! Megérte, örültem, ez a pálya is kész! Kezem kissé elgyengült, holnap tuti a brutális izomláz testszerte. Még 2 további pálya van itt a Kőmosó-szurdokban, de azok "E" és "F" jelzésű, extrém és szuper extrém, csak gyakorlott mászóknak ajánlott, ahol nincs lehetőség az útközbeni pihenésre! Ahhoz még sokat kell gyakorolni, a túravezető ajánlása alapján, ha már többször végigmentem a B-C-D utakon, és hibátlanul , fáradás nélkül megy, akkor lehet azokat megpróbálni. Szuper élmény volt











ADATOK, INFORMÁCIÓK: