2017. március 29., szerda

Rám-szakadék



A háromnapos kirándulásunk fő állomása a közkedvelt Rám-szakadék túra volt. Egyik legnépszerűbb kirándulóhely, amely nem nehéz, de annál vadregényesebb és kalandosabb. Dömös településen a templom mögött parkolva (1000 Ft/ Nap), gyalog indulunk el a Szent István, majd a Királykúti utcán. Eltéveszteni sem lehet, végig információs táblák és térképek segítenek a tájékozódásban. Haladhatunk az utcán, de letérhetünk balra a Rám-szakadék tanösvényre, amely a Szentfa kápolnához vezet, ahol fából faragott kültéri pihenőhely van kialakítva. Itt tiszta vizű forrásból feltölthetjük a kulacsunkat is. Innen visszamegyünk az útra, és hamarosan elérjük a Rám-szakadék bejáratát. Ez még csak a ráhangolódás, viszont idővel egyre vadregényesebb terepre érünk. Keskeny csapáson sziklák, hatalmas felszíni gyökérzetű fák és zubogó patak között haladunk előre. Egyre több helyen kell a továbbhaladás módjáról dönteni, azaz hogy hova lépjünk, merre keljünk át a patakon, ha a csapás éppen ott visz tovább. Már teljesen ráhangolódva érkezünk el a fémkorlátokkal és lépcsőkkel kiépített szakadékba. Kisebb vízesések mellett, kétoldalt hatalmas sziklaformációk között elveszve haladunk előre, újabb és újabb kalandos fordulatokhoz érve. Maradjunk a kijelölt útvonalon, azaz a szakadékban, mivel arról letérni, sziklákra felmászni balesetveszélyes, 2013-ban egy felelőtlen túrázó mentésére induló tűzoltócsapat egyik tagja életét vesztette, eset leírása itt:
Mentés közben a Rám-szakadékba zuhant és meghalt egy tűzoltó

A kijelölt útvonal viszont odafigyeléssel teljesen biztonságos, maximum a cipőnk lehet vizes, sáros, a bakancsomnak meg se kottyant a terep. Végigérve a Rám-szakadékon, meredek fa lépőkön megyünk fel, ahonnan jelölt utakon választhatunk a továbbhaladásról. Mi jobbra kanyarodtunk  és a Lukács-árkon jöttünk vissza a kiindulópontunkra.
Bátran ajánlom akár kezdő túrázóknak, családoknak is, maradandó élményben lesz részünk!
Képek
Dömösön, a templom mögött parkolunk. Fizetős!

Szent István utca, majd Királyúti utcán haladunk befelé!


Dömösről a Királykúti utcán haladva, információs táblák segítik a tájékozódásunkat. Mi az utcáról balra tértünk le a Rám-szakadék tanösvényre.

Rám-szakadék tanösvény érdekes gyökerű fái

Szentfa kápolna és pihenőhely tiszta vizű forrása. Felette a fákon Boldogasszony ikonok hirdetik a magyarok ősi vallását.

Szentfa kápolna pihenőhelye, faragott történelmi arcképekkel

Gyakori információs tábla és térkép, nem lehet eltévedni.

A Szentfa kápolnától az útra rátérve megyünk tovább befelé.

Út menti érdekesség, sok gyökerű fák...

A Rám-szakadék bejárata is izgalmas már: kidőlt fák, nagy mohás kövek szerteszét a patak mentén.


                                                


Egyre nagyobb sziklák mellett vagy alatt visz utunk

Erős fémkorlátba kapaszkodhatunk a kalandos terepen, itt épp a patakmeder mentén

Itt zuhant le a sziklára felmászó turistát mentő tűzoltó. A sziklák merőlegesek illetve befelé dőlnek, tábla jelzi, hogy TILOS felmenni. Maradjunk a szurdokban, ez a kijelölt útvonal!
A lezuhant tűzoltó emléktáblája


Vízesés mentén, fémlétrán mászva 😎

Szűk szurdokban, felfelé mászva a fémlépcsőn. A Rám-szakadék igazi kalandtúra!

Turistatérkép segíti a tájékozódást.



A mi túránk, a Vadálló-köveken át a Prédikálószékre, majd a Rám-szakadék és Lukács-árok útvonala, és statisztikája.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése