2019. október 29., kedd

Burok-völgytől Inotáig túra

Ez a túra mintegy 20 km hosszú, Királyszállásról indul. Mivel nem körtúra, ezért minimum 2-en és két külön autóval szervezzük meg a túránkat! Az egyik kocsit Inota Készenléti-lakótelepen hagyjuk, mert oda érünk be a gyaloglás végén. A másik autóval pedig feljövünk Királyszállásra, azaz kiindulópontunkra. A  királyszállási Nagy-Magyarország park murvás parkolójától visszafelé az úton pár perc séta után elérjük a Burok-völgy "bejáratát". Kis szűk, alig észrevehető ösvény nyílik az úttest keleti oldalán (tábla is jelzi). A Burok-völgy a Bakony egyik leghosszabb és legtöbb akadállyal tűzdelt szurdoka, mely egészen Bakonykútiig húzódik. Eleinte szelíd erdei terepen haladunk a PIROS + jelzésű turistaúton.  Ahogy haladunk előre, úgy változik a kép. Nyirkos, nedves terepen, kidőlt fák alatt-fölött-között küzdjük magunkat előre. Több helyen barlangokat, repedéseket fedezhetünk fel, melyeket meg is közelíthetünk, de van olyan üreg a szikláknál, ahová fel is mászhatunk. (A Bakony őszi világa lenyűgözött minket, alkalmanként őzek rohantak fel a meredek partoldalakon.)  A szurdok első negyede után elágazáshoz érünk, balra a Bükkös-árok felé jutunk ki, de mi jobbra haladunk tovább!
Korábbi bejegyzés a 8 km-es körtúráról:
Burok-völgy és Bükkös-árok 8km túra

Tehát jobbra tartunk, folytatjuk a szurdokban utunkat immár a PIROS - jelzésen! Számtalan moha, gomba és páfrányfaj kísér utunkon, fejünk felett óriási fák magasodnak. Ahogy az útvonal ívben Bakonykúti felé fordult, egyre több és nagyobb szikla jelenik meg kétoldalt. A terep ugyanolyan kihívásokkal teli, kidőlt fák végig akadályként előttünk! Indulásunk óta magunk mögött hagyott jó 10 km után aztán a piros jelzésről a KÉK + jelzésre érünk.  Kb 500 méter után elágazás lesz, figyeljünk oda, mert jobbra vehetjük észre a továbbra is követendő jelzést, a KÉK + jelet! Arra menjünk tehát, a jelzést követve! A Burok-völgyet jó 13 km után Bakonykúti alatt hagyjuk el, egy aszfaltos útra kiérve jobbra felmegyünk az emelkedő tetejére. Itt balra fordulunk, előttünk széles füves fennsík mögött már látni a Baglyas-hegy lenyűgöző dolomitszikláit. A pusztán haladunk széles füves-földes úton, majd jó 1,5 km után balra fordulunk. Kb 200 méter után jobbra találjuk meg ismét a KÉK + jelzést! Térjünk rá, azon haladjunk tovább! Elágazásnál előrefelé folytatjuk utunkat, azaz szembe megyünk be cserjés ösvényre. Itt vagy 50 méterig nincs jelzés, menjünk előre, míg meg nem találjuk a jól látható a KÉK négyzet jelet a fára festve! A Hideg-völgyi patak mentén járunk, kövessük az említett turistajelzést! Idővel két helyen kiépített létrán kerítésen mászunk át. (Mivel mi  késő délután jártunk erre, a nyugvó Nap sugarai beragyogták a Baglyas-hegy nyugati vonulatait)  Inota - Készenléti-Lakótelep melletti egykori katonai bunkereket is érintjük, jelenleg a bejáratokat már lezárták, csak a hatalmas vasajtókat látjuk. 20 km után beérünk az Inota-Készenléti Lakótelep első, romos épületéhez, mely mellett (egy presszó is van itt) aztán lépcsőn érünk fel a parkolóig!
KÉPEK, térképek


Kapun belül, jobbra van a parkoló, indulás erre visszafelé...

Burok-völgy eleinte szelídebb arculatát mutatja


Helyenként sziklákhoz is fel lehet menni, ahol barlangokat találhatunk


Beljebb érve kezdődik a tánc! Innentől kész akadálypálya a terep.







A Burok-völgyet Bakonykúti alatt hagyjuk el. A települést nem érintjük. 13-14 km után ehhez a síksághoz érünk a fent leírt úton, előttünk a Baglyas-hegy vonulatai látszódnak.

A Baglyas-hegy alatt

Kétszer kell kerítést mászni a fa létrákon.


Egykori katonai bunkerek. Bejáratuk jelenleg lezárva!


Utunk végén, az épület mögött a parkoló!

Az útvonal, nyilazással jelölve.
3 részletben teszem közzé, 200 méteres bontásban...
Ez az első szakasz a Burok-völgy nagyrésze. Királyszállástól indulunk! Kattintással teljes méret, mindhárom térkép!

Második térképrészlet: Burok-völgy vége Bakonykúti alatt. Rátérünk a KÉK + jelzésre!

Utunk befejező szakasza a KÉK négyzet jelzés, a Baglyas-hegy alatti rész egészen Inota Készenléti Lakótelepig!

2019. október 22., kedd

Óbudavár

Óbudavár a Balaton-felvidék egyik legkisebb települése, lakosainak száma nem haladja meg a 60 főt. Két nevezetességet mindenképpen érdemes megnézni, amennyiben erre járunk. Az egyik a magyar Schönstatt Mozgalom központja, kápolnával és egy 15 állomásból álló tematikus körút, mely a Házaspárok útja nevet kapta. Végigjárása során a házasság korszakait és fordulópontjait gondolhatjuk át. 2005. április 2-án Márfi Gyula érsek atya szentelte fel az óbudavári Schönstatt-kápolnát, amely a Németországban, Schönstattban található Ősszentély pontos mása. Erről a mozgalomról bővebben itt olvashatsz:
Schönstatt Mozgalom

A falu másik látványossága az a pihenőhely, melynek bejárata az Óbudaváron áthaladó Fő útról nyílik. A kapu felett  felirat: "Szent Márton Pihenőpark". Egy kis völgybe érünk, ahol balkéz felől rögtön a régi mosóházat vesszük észre. Állítólag régen az asszonyok ide jártak mosni, ruhát öblíteni. Úgy is hívják ezt a boltíves építményt: Mosóház-forrás, Fa pallókon be is tudunk menni, alattunk lábszárközépig érő víz van a helyiségben. A parkban vagy féltucat tűzrakóhely, padok, asztalok, kemence, fedett rendezvényhelyiség, szemetesek, wc-k is található, egyszóval mindennel felszerelt piknikezőhelyen találjuk magunkat. A különböző fák alatt feliratos tábla jelzi,hogy éppen melyik faj alatt állunk.
KÉPEK az óbudavári Schönstatt kápolnáról és a Szent Márton Pihenőparkról.




























2019. október 19., szombat

Az 5 legszebb bakonyi szurdok


Ahogy a Tapolcai-medence tanúhegyeinek, úgy a Bakonynak is megvan a saját varázsa. A Bakony, mely hazánk legnagyobb kiterjedésű hegysége, szinte végtelen lehetőséget nyújt a kalandvágyóknak. Tehetünk kisebb-rövidebb túrákat, de egy hosszabb távra is felfűzhetünk csodás látnivalókat. Most felsoroljuk azt az 5 csúcs-szurdokot, melyek bejárása nagyobb odafigyelést igényel, mint egy kis erdei séta, viszont cserébe páratlan élményekben lesz részünk.

1. A legnépszerűbb családi túra: Cuha-völgye. Bejárhatjuk részben Vinye és Porva-Csesznek között, de egy 13 km-es kört is tehetünk ha Vinyéről a Hódoséri-üdülőházak felé indulunk el. Hétvégén nagy forgalomra kell számítani a Cuha-völgyében, illetve nagy esőzés után napokig kritikus az átkelés a megduzzadt patakon. Tipp: Ha tehetjük, menjünk hétköznap és esőmentes időszakban. Közel 10 átkelési pontot tartalmaz az útvonal.
Túra részletei itt:
Cuha-túra




2. Gaja-szurdok, Bakonynána. A kirándulók többsége a Prém Malom vendégházat megkerülve, könnyű erdei séta során éri el a Római Fürdő vízesést. A vendégházat megkerülve azonban térjünk le a Gaja-patak mellé. Itt egy pár száz méteres szakaszon óriási köveken, kidőlt fákon át haladunk előre, kétoldalt hatalmas sziklák zárják a katlant. Nagy odafigyeléssel bejárható, majd meredek oldalon visszakaptatunk a turistaútra, továbbmenvén a Római Fürdő vízeséshez. Maga a turistaút rendkívül forgalmas, de lenn a Gaja-patak szurdokában már kevés emberrel találkozunk. Nagy esőzés után járhatatlan! 4 km a túra távolsága.
Túra ismertetése itt:
Gaja-szurdok és Római-fürdő








 

3. Kerteskői-szurdok, melyet Bakonybélből, a Szent-kúttól érünk el. Miután elérjük a katlant, a turistaút abban vezet, kisebb-nagyobb köveken, fákon kelünk át. Kétoldalt itt is méretes sziklák húzódnak. Kevesebben ismerik, mint az előző két helyet, így nagyobb eséllyel csak magunk bóklászunk a rövid szurdokban. 8,5 km-t mért az alkalmazásom a túra távolságát illetően.
Bővebben itt:
Kerteskői-szurdok






4. Kőmosó-szurdok - Kő-árok - Ördög-árok túra, mely egy 16 km-es kör, és a megnevezett három bakonyi völgyszorost fűzi fel. Gyakorlottabb túrázóknak ajánlott, de az élmény itt is páratlan. Egyes helyeken nagyobb odafigyelést igénylő szakaszokkal találkozunk, az Ördög-árokban levő hatalmas sziklatorlaszt, az Ördög-gátat vagy kiépített drótkötélpályán vagy az erdő felé falépcsőkön kerülve tudjuk leküzdeni. A szurdokban fekvő sziklák, kövek, melyeken át kell kelnünk, csúszósak!
Részletek alább:
Kőmosó-szurdok túra





5. Burok-völgy, mely Királyszállástól egészen Bakonykútiig húzódik, félkört ír le, 10 km-en keresztül. Kidőlt fák, mint valami akadálypálya, kerülnek elénk sorban. Több helyen figyelnünk kell az útvonal-tartásra. Ez a hely is gyakorlott túrázást, alapvető kondíciót igényel. Kevesebben ismerik,mint a fenti helyeket, jó eséllyel nem találkozunk senkivel hétköznap. Rövidebb útvonal: A Burok-völgyet 2,5 km után elhagyjuk a Bükkös-árok felé, azon keresztülvergődve Hétházpusztánál érünk ki az erdőből (8 km, ebből csak 4-5 km vezet az erdőben)
Részletek itt:
Burok-völgy








Jó túrázást mindenkinek!