2018. október 28., vasárnap

Külső-tó - Tihany

A tavaly átadott Őrtorony-parkolóból indulunk (71-es Főút torkolata az Apátság felé vezető útnál). A parkolót balra kerüljük, széles füves-földes kocsinyomon, majd megint balra tartunk. Egy bukkanón átérve, már előttünk terül a Külső-tó. Az 1800-as években Aszófő felé egy csatornán levezették a vizét, majd kaszálóként használták a területet. 1976-ban zárták le a levezető csatornát, majd megkezdődött a tó eredeti állapotának helyreállítása. A vízi növényzet teljesen visszatelepült, gazdag az állatvilág és a tó körüli növényvilág is. Az széles úton lesétálunk a nádas mellé, jobbra magasodik fölénk az Apáti-hegy az Őrtorony kilátóval. Utunk ezután az erdőbe visz, itt a birkák és vaddisznók által teljesen letaposott szakaszon megyünk a fák között. Egy itatónál érünk ki az erdőből, itt egy kisebb gémeskutat is találunk. Utunk ezután a szőlősoroknál kerüli a Külső-tavat. Érdekes, a szőlősorok vége szinte beleér a nádasba... Szemközt velünk, egyre közeledik a Kis-Erdő tető, majd az alját elérve ismét egy szélesebb füves útra érünk. Balra fasorok, a tó túloldalán már messzebbnek tűnik az Őrtorony kilátó. Továbbra is a tó közelében maradva, elérünk egy kisebb szakaszt a vízparton, itt a fák körül mocsárvilágot tekinthetünk meg. Rengeteg madár rebbent szét a faágakról, de a sásban is csörtetett valami. Utunk utolsó szakasza már füves, mediterrán részen visz át, gazdag növényvilág jellemzi ezt a helyet is. Különféle füvek, mediterrán növények váltakoznak egymás után. Az csapás egy kisebb bokros részen vezet át, majd becsatlakozik arra a széles útra, ahol leereszkedtünk a Külső-tóhoz utunk elején. Innen már hamar visszaérünk a parkolóhoz. 6 km távolság, kellemes séta! KÉPEK, TÉRKÉP