2017. november 3., péntek

Köcsi-tótól a Csere-hegyi kilátóig

Káptalanfüreden parkoltam le és a Köcsi-tó tanösvényről indultam erre a körtúrára. Érdekes látnivaló a tanösvényen a "kavicskő ősi folyópart" nevű állomás. A tanösvény részletes leírása megtalálható itt:
Köcsi-tó tanösvény

Régi szocreál üdülők és ifjúsági táborok között (Tábor utca) visz be az erdőbe a sárga kereszttel jelzett út. Előbb alig észrevehető bokros csapáson,  majd tágas jól belátható erdőben vezet az út. Az Alsóörsöt Káptalanfüreddel összekötő aszfaltos erdei úton átvágunk, majd jó kétszáz méter után balra tartunk. Egy egyenesebb szakasz után ismét balra kanyarodunk fel. Innen kezdődik egy húzósabb, meredekebb szakasz, vörös kövek hevernek szanaszét a csapáson is. Itt már kékkel jelzett az út.  6-700 méter után felérünk a 298 méter Csere-hegy tetejére, ahol a csapás azonnal a kilátóba torkollik!
Padányi Gulyás Jenő tervei alapján, permi vörös kőből épült 1935-ben a 298 méter magasan található kilátó és a gondnokház. A kilátó eredetileg 6,5 méter magasra épült, mert a környező fák alacsonyabbak voltak. Hamar a turisták közkedvelt célpontjává vált. Eredeti neve Horthy Miklós-kilátó volt, melyet az 1950-es években Szabadság-kilátóra kereszteltek. Az építmény állapota a 1990-es évekre leromlott, ezért 2003-ban a Széchenyi-terv támogatásával épült újjá. A kilátó nevét az önkormányzat Csere-hegyi kilátóra változtatta.
Több melléképület is van az objektum körül, illetve egy nagyobb testű kutya őrzi a portát - láncra kötve.
Innen a kisebb épületet megkerülve, a sárga sáv jelzésre tértem rá balra fordulva, lefelé a Balaton irányába. A felfelé vezető úthoz hasonló terepviszonyok kísérnek lefelé is. Vörös kövek a meredek csapáson, néhol kidőlt fák. Az erdőből kiérünk az aszfaltos, Alsóörsöt Káptalanfüreddel összekötő útra, és jobbra indulunk el. Kb 200 méter után balra térünk be az erdőbe!
Itt fogad minket körtúránk legbizarrabb része. A térkép Nagykő-orrának  vagy Óriás orrának nevezi. Marsbéli táj fogad minket, vörös sziklák egymáson, vörös sziklaterasz elterülve. És, innen nőnek ki a fák, ami még abszurdabbá teszi a helyet. A sárga jelek egy része is a sziklákon virít. A vörös színezetű köves teraszról kilátni a Balaton felé is. Érdemes ezt a helyszínt körbejárni, nem szokványos terepen vagyunk.
A turistaút is itt vezet át, szóval kikerülni se tudjuk.
Áthaladva a Nagykő-orrán, ismét lefelé ereszkedünk. Jobbra nagyobb sziklákat látunk ingatlanok szomszédságában. A sziklák közül rálátunk a Balatonra, érdemes kikukkantani!
Nagyjából 500 méter múlva érünk le egy kereszteződéshez, ahol élesen balra fordulva elérjük a Köcsi-tavat. A tó körül padok, asztalok és tűzrakóhely is található. Kisebb víztükör látszik most, nagyobb részt a nád nőtte be a tavat.
Ez a körjárat 4,6 km volt.

Fotózással, nézelődéssel együtt szűk 2 óra alatt tettem meg! Érdemes egy délutáni programnak megjárni, akár az egész családdal is!
KÉPEK!


Káptalanfüredről érkeztem a Köcsi-tóhoz. A bejegyzés alján térképek!

Kavicskő - Ősi folyópart nevű  állomás a Köcsi-tó tanösvényen



Régi, szocreál üdülők között érjük el az erdőt, a Tábor utcában.

Sárga kereszttel jelzett helyen, az üdülő sarkán kezdődik a csapás

Széles, jól belátható erdei úton

Majd a kék jelzésen, meredeken felfelé a Csere-hegy tetejére!

Az erdei ösvény közvetlenül a kilátóba torkollik!

A belső lépcsőn felfelé, várablakszerű nyílásokon látjuk az udvart is.

Kilátás Balatonalmádi felé és Balatonkenese felé...

...Csopak, Balatonfüred és Tihany felé!


A kilátó épülete, oldalról.



Az objektumot elhagyva, balra, lefelé a Balaton irányába indulunk vissza, a sárga sávos úton.

A térkép ezt "Szentkép"-nek jelölte, de úgy látszik valami/valaki már leszaggatta....

Elérkeztünk a Nagykő-orrához. Fel kell menni a sziklákra, azon át vezet az út!


Erre, át a sziklák közötti csapáson!





Kilátás a keleti medencére

A fák, a vörös kövek közül nőnek ezen a helyen. Teljesen abszurd helyszín...

Mintha valami tarolt volna, csak a fák meredeznek ki a vörös kövek közül...

Lefelé , egy ingatlan feletti sziklákról egész tűrhető a kilátás a Balatonra

A Köcsi-tó




Több helyről lehet indulni Káptalanfüredről, én az Árnyas utca végén parkoltam le, onnan gyalog indultam el a Somfa utca vége felé. Somfa utca vége zsákutca, a piros nyíl már gyalogos helyzetem jelöli.


Körtúrám, jelezve a térképen is. Piros nyilak a haladási irányt jelzik!