2017. március 13., hétfő

Gulács - A vad hegy

Nemesgulácsi Trianon emlékmű
 A többi tanúhegy mellett mintha ez kissé hanyagolva lenne, nem ismerik olyan sokan mint a testvéreit. Többször megjártam, de mivel tavaly voltam itt utoljára, így ideje volt ismét visszatérnem. Már kilométerekről felismerhető, messziről hasonló formájú a kúpja mint a Tóti-hegynek, csak ez nagyobb és magasabb. Nemesgulács központjától indultam el, a Templomcsapás utcán parkoltam a temető mellett. Éppen szemben van a célpont, az úton egyenesen végigmenve, be is vesztem a fák közé. Balra kell kanyarodni, és a zöld jelzésen (más ezen a szakaszon nincs is) haladunk. Rögtön emelkedő, majd egy ideig viszonylagos szintben tartunk. Elérjük azt a kútszerű forrást, ahol tábla figyelmeztet, hogy az erdő balesetveszélyes a korhadó, leszakadó fák miatt. Valóban, szerteszét kidőlt törzsek, leszakadt ágak, majdnem mindent benő a borostyán. Ha a szél a fákat egymáshoz dörzsöli, kísérteties csikorgó, nyöszörgő hangot is hallunk. Egymás után kell átmászni, kerülni, átjutni a turistaútra dőlt akadályokon. Balról kerüljük a Gulácsot, a Veltner-erdőben járunk éppen. És elkezdődik az innen már folyamatos emelkedő. Figyelni kell a zöld jelzéseket, de nagyon, mivel itt kevés turista jár, az ösvények nincsenek annyira kitaposva, és a kövek, lehulló ágak, levelek olykor eléggé egybeolvasztják a csapást a környezettel!! Szóval, figyelj oda, ha jót akarsz és nem akarsz letérve az útról össze-vissza bolyongani a Veltner-erdőben! Éles kanyarok, hirtelen szintek következnek, olykor mászni-kúszni kell felfelé a földcsúszós, köves terepen. A zöld jelzésnek vége, KÉK háromszög jelzi tovább az utat felfelé a csúcsra! Nemsokára bámulatos bazaltfolyáson kell továbbmenni. Fenn és lenn is bazaltkő tenger, éppen a közepén megyünk át egy vékony úton. Túljutva, jobbkéz felől bazaltoszlopok állnak vigyázzba mellettünk, a Hegyestű jut eszünkbe, csak itt miniatűr kiadásban. A spirálisan felfelé kanyargó, egyszemélyes ösvény már kisebb ívben kanyarodik, a Gulács felső harmadát értük el. És itt következnek a kilátópontok, mégpedig a Badacsony és Szigliget felé. Keskeny úton állunk, ha többen vagyunk nem érdemes tolakodni, vagy kikerülni csak óvatosan, különben lecsúszunk a bokrok, fák közé. Én egy helyen letértem a csapásról, és felmentem az úgynevezett "kőszékek"-hez, ahonnan a legszebb, legszédítőbb a kilátás az egész Gulácsról. Semmi nincs előtted, alattad viszont az egész medence és szemben a Badacsony. Mintha repülnél.... Visszatérve az útra, tovább mentem, itt már a Szent György-hegy felé nyílik kilátás. Fák gyökerein, sziklákon átkelve, egyre jobban szűkül a spirál.... Már érzed, hogy mindjárt felérsz. De, mégsem....már-már azt hiszed, sose lesz vége a felfelé kanyarodásnak. Az utolsó szakaszhoz érve, fenn mindig fúj a szél, ez most is így volt. Fenyőfán a KÉK háromszög, már közel a cél. De, még mindig 1-2 kanyar következik, ám végül egy utolsó mászás után felértem a 393 méterre. Az utolsó pár méteren köveken és fatörzsekbe kapaszkodva törsz fel, és eléred a Gulács-hegy tetejét.  A tető nem több, mint kb 20 méter hosszú. Talán tíz-tizenöt embernél több nem is fér el fenn, vagy csak szűkösen. Az indulástól számítva ez 2,7 km volt, többször megálltam pihenni, inni. Felfelé több mint 1,5 óra, lefelé hamar, kb 40 perc alatt értem. Eddig itt egyáltalán nem, vagy csak pár emberrel találkoztam, de ma a helyhez képest sokan voltak. Úgy tűnik, már kezdik többen is felfedezni ezt a méltánytalanul hanyagolt helyet. Aki szereti a vadságot, természetet és kalandot, annak mindenképpen ajánlott! Csak erős bakancsban!!!


A Páduai Szent Antal templom és temető melletti útra térve előtted magasodik a célpont. Itt is hagyhatod az autódat,de közelebb is lehet parkolni ha továbbmész. Balra egy tehenészet, jobbra lovarda lesz. Elindulva szemben a heggyel, balra kell fordulni a zöld turistajelzésű erdei úton.
A katolikus templom udvarban található a Mindszenty József emlékmű, túra előtt megnézhetjük.

Kisebb emelkedő után szűkebb ösvény következik, az erdőben egy forrás található figyelmeztető felirattal: Mindenki csak saját felelősségre menjen tovább, a korhadó fák balesetveszélyt jelentenek!

Zöld jelzés az erdőben, ezt az utat követjük. Mindenhol hatalmasra nőtt borostyánok fojtogatják a korhadó fákat.

Gyakori kép utunk során

Helyenként az erdei úton akadályokat kell leküzdenünk.

Megkezdődik az emelkedő, fentebb hóvirágmezőkön haladunk át.

Bazaltfolyáson át visz az utunk, itt már a kék háromszög jelzés mutatja az irányt.







Továbbhaladva jobbra bazaltcsíkok, balra mély erdő terül el.



Az út jobb oldalán, bazaltoszlopok sorakoznak.

Ahogy kanyarodik a hegy középső részén a csapás, balra több helyen kilátás nyílik a Badacsonyra. Álljunk meg pár perce, élvezzük a látványt!
Fel, a "kőszékek"-hez. Alább a kiváló panoráma:


Ezek az úgynevezett "kőszékek", a turistaút felett találhatók 15-20 méterre.


Egyre meredekebb lesz a csapás, szűkül a hegyi spirális út

Természetes akadályokon haladunk tovább

Ahogy kanyarodunk felfelé, már a Szent György hegyet is látjuk a kilátópontokról.

Itt már erős szél fújta a fenyvessel borított utolsó sziklás szakaszt.

Az utolsó 30 métert kell megtenned a csúcsig, köveken, gyökereken kapaszkodva.

Gulács 393 méter magas csúcsa.

Panoráma a Szent György-hegyre.

Megpihentem
A Gulács-hegy turistaútja videón itt:
Gulács-hegy útja


Kiindulópontunk az erdő aljánál a zöld jelzés felé fordulva


Térkép mutatja a spirális utat és a magasságok növekedését.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése