2017. augusztus 22., kedd

Badacsony - nyáron


A Badacsony a Tapolcai-medence legnagyobb, 437,5 méteres tanúhegye. Kb. 11 millió évvel ezelőtt beltengerré záródó és kiédesedő Pannon-tenger lerakódott üledéke felett mintegy 4,5 millió évvel ezelőtt megindult vulkanikus tevékenység alkotta bazaltalakzatokból alakultak e hegyeink, amikor az őket körülvevő üledéket az erózió elhordta.  Erről a folyamatról „tanúskodik” a hegy.

Késő ősszel jártam itt először, amikor minden kopár volt. Akkori körülmények között teljesen jól láthatóak voltak a sziklák, az "orgonák". 

Most, teljesen más képet festett Badacsony. Zöldbe burkolózott bazaltcsíkok, mohákkal, páfrányokkal és borostyánokkal benőtt sziklák és fák. Érdemes hűvösebb nyári napot választani, amikor a hőmérséklet visszább megy 25 fok alá. Így is izzadni fogsz már az első harmadánál! Már a hegy felé vezető Kisfaludy Sándor utcán alig lehetett autóval feljutni a parkolóig, mert folyamatosan jöttek-mentek az emberek. Egészen felmegyünk az utca legvégéig, a Kisfaludy Ház melletti parkolóig. Most, 300Ft/ óra a díj, felírják az időpontot a cetlidre és visszafelé fizeted a sarcot!
Innen indulunk, egy macskaköves-bazalt járda-emelkedő tetején balra fordulunk rá a Kuruc-körútra.
Jobbra pár méterre egyébként az úgynevezett Rózsakőt találjuk, ami egy hatalmas asztalszerű bazalttömb. Valamikor a régmúltban gurulhatott le a hegy oldaláról. Nevét Szegedy Rózáról kapta, aki a hagyományok szerint Kisfaludy Sándorral szokott rajta üldögélni. valószínűleg ez magyarázza a vele kapcsolatban született legendát is.

"Hogyha egy leány meg egy legény ráül a kőre, háttal a Balatonnak, egymás kezét fogva, még abban az évben egymáséi lesznek. De az is elég, ha a leány ül a kőre háttal a tónak, rágondol szerelmesére és felsóhajt. Akire gondol, annak a szíve érte fog dobogni."
Tehát balra indulunk a Kuruc-körúton, amit 1953-ban hoztak létre. Pirossal jelzett út ez. A terep köves, gyökeres, nézzünk a lábunk elé. Nemsokára kiérünk pár házikóhoz, majd ismét az erdőben folytatjuk utunkat. Hatalmas kőomlások, "kőtengerek" mellett vitt utunk, jobbra kis csapásokon érdemes bemenni a fák közé , és azokon túl megnézni, mi a helyzet! Ugyanis ezen a részen felettük magasodva a bazaltorgonák. Minden zöldellt, fák, mohák, óriás borostyánok... mint valami őserdőben!
Bujdosók Lépcsője következett! Az 1936-ban épített, 464 fokból álló lépcsősor a Badacsony nyugati oldalában köti össze a Kuruc-körút elnevezésű turistautat az Országos Kék útvonalával. A lépcsősor mentén hatalmas bazalttornyok, törmeléklejtők, bazalttörmelékek kísérik utunkat. A lépcsősoron híres kurucokról elnevezett pihenőállomások vannak kialakítva, akik a rodostói száműzetésbe is hűen követték a nagy Fejedelmet…




A Badacsony bazaltoszlopai egyébként vulkanikus kőzetek, mintegy 4 millió évvel ezelőtt keletkeztek....
Az előttünk induló csapatból ketten hamar visszafordultak, pedig szakaszonként híres kurucok neveit viselő pihenőhelyek vannak kialakítva.
1935-ben Rákóczi-emlékévet tartottak a kuruc vezér halálának 200. évfordulójára, ekkor épült a Rodostó turistaház és a lépcső is, innen ered tehát a menekülésre kényszerült kurucokról elnevezett pihenőhelyek elnevezése is.
Felfelé megizzadtunk mi is
Fentebb kis csapások vittek ki a lépcső jobb oldalától a bazaltorgonák tetejére, az onnan nyíló kilátásnak nincsen párja! Utunknak ez volt a legvadabb, legszebb része! Aki onnan nézett már le a Balatonra és a többi tanúhegyre, az ezt bizton nyugtázhatja.
Videó itt, a bazaltorgonák aljánál, és fent a panorámáról:
Badacsonyi bazaltorgonák és kilátások

Felérve  a lépcsősoron, Cinka Panna pihenőhelyébe torkollunk.  Innen balra kb 50 méterre a tördemici kilátóhely van. Visszatérve Cinka Panna pihenőhelyéhez, padokon pihenhetünk meg, illetve erdei faház is áll. Gondolom menedékként építették, ha ítéletidő csapna le reánk. Jobbra indulunk,itt már kék jelzésen vagyunk.  Utunk során a hegy felső koronáján haladunk, ahol több kilátóhelyet érintünk, de ezek elmaradnak a bazaltorgonák tetejéről nyíló panorámától.
Elérünk a hatalmas Ranolder kereszthez. Ezt lentről a Balaton partról is látni, ahogy a Badacsony több mint 400 méteres peremén méltóságteljesen magasodik a bazaltorgonák felett.
Amikor Ranolder János veszprémi püspök egyszer a Badacsony tetején járt, a panoráma láttán azt mondta, ez a hely a világ leggyönyörűbb vidéke. Elragadtatása teljes mértékben érthető, amikor megállunk a hatalmas kőkereszt alatti természetes teraszon, és szembesülünk a lábunk alatt heverő Balatonnal. 
A roppant nagy méretű kőkeresztet szemlélve első kérdéseink közt merülhet föl, hogy miként volt lehetséges a 19. században ekkora kőtömböket a hegytetőre vonszolni. A válasz jól érzékelteti a kihívás mértékét: az emberi erő itt mit sem ért, az óriási kőtömböket 40 pár bivallyal vontatták föl.  A 12 méter magas, klasszicista stílusú építmény 1857. szeptember 14-én készült el, nevét az ötletadóról kapta.
Továbbindulunk és innen elérünk egy sarkon lévő kőépületet, ami Egry József kilátóhely nevét viseli. A Balaton festőjeként elhíresült zalai születésű Egry József (1883-1951) budapesti, majd nyugat-európai festészeti tanulmányok után az első világháború végén került Badacsonyba, ahol – mint beteg katonát ̵̶̵ az akkor katonai kisegítő kórházként működő Neptun Szállóban kezelték. Itt szeretett bele ápolójába, Vízkeletyné Pauler Juliskába, akit 1918-ban elvett feleségül. Ettől kezdve – Keszthelyhez, s Budapesthez is kötődő kétlaki életforma részeként ugyan, de ̵̶̵ élete legfontosabb helyszíne és legfőbb festészeti témája Badacsony és a Balaton lett. Tehát a festőről elnevezett pihenőhelynél járunk, ide is behúzódhatunk eső esetén, illetve felmehetünk az építmény lapos tetejére, ismételten szép kilátás a jutalmunk.
Innen mi majdnemhogy egyenes erdei úton a Kisfaludy-kilátóhoz mentünk. (Nem tértünk le jobbra a Páholy kilátóponthoz).
Kisfaludy Sándor Ignác császári katonatiszt, testőrtiszt, magyar költő (1772-1844) Badacsonyban 
az 1795-ös szüreten tűnt fel, amikor először vendégeskedett Szegedy Ignác badacsonyi présházában, ahol közelebbről is megismerte Szegedy 20 éves lányát Rózát, akit végül 1800. január 20-án feleségül is vett.
Az új, tehát a ma is látható Kisfaludy-kilátó a Balaton legmagasabb kilátója. 2011-ben épült és formatervezésileg messze túlmutat a szokványos kilátókon. A Kisfaludy a Badacsony hegy 437 méteres magassági pontjánál épült, maga a kilátó 18 méter magas. Erkélyéről a Tapolcai-medence és az azt övező hegyek látványa tárul elénk. Külön jó, hogy a kilátó szint oldalán belül egy 360 fokos panorámakép segít eligazodnia hegyek és völgyek között, melyik a Gulács, melyik a Hegyestű, hol vannak a többiek.
A kilátó után visszafelé mentünk pár métert és jobbra tértünk le, a Kőkapu felé. Lejtős erdei úton lépkedtünk. A Kőkapu elején elágazás van. Balra egy kb 50 méteres út visz ki egy szirtre, vétek lenne kihagyni az ottani kilátást! Nagyon közel van Gulács, érzékelni a méretét! Miután készítettem pár fotót, visszamentem az erdőbe az elágazáshoz és lefelé a Kőkapun folytatjuk utunkat. Leérve, balra kanyarodtunk és most ismét a piros jelzésű Kuruc-körútra értünk. Ez amúgy körbemegy a Badacsony derekán. Szóval balra kerültük a hegyet visszafelé, kis csapásokon a bazaltbányákhoz lehet bemenni. Illetve jobb oldalt lesz pár kilátóhely a Szent-György hegy irányába. Jó fél óra után érjük el a Bujdosók Lépcsőjét, majd onnan még vagy negyed óra a kiindulóhelyünk, a Kisfaludy Ház parkolója.
3,5-4 órás körtúra. 

(A leírásban felhasználtam a Természetjaro.hu és a Szegedirozahaz.hu cikkeiben szereplő információkat is!)

KÉPEK

A Kisfaludy Ház parkolójából ezen a "járdán" fel, aztán balra indulunk, a Kuruc-körúton.



Kuruc-körúton haladva

Takaros ház a Kuruc-körúton

Érdemes jobbra betérni a kis csapásokon, nagyobb sziklák hevernek szerteszét

A kőomláson vagyunk, felettünk a zöldben burjánzó erdő által körbevett bazaltorgonák


Elérünk a Bujdosók Lépcsőjéhez. 464 lépcsőfok visz fel, szakaszonként híres kurucok neveit viselő pihenőhelyek.


Pihenőhelyen

A lépcsősorról jobbra visznek ki keskeny csapások ide, a bazaltorgonák tetejére! Elvileg tilos kimenni, szóval nem ajánljuk senkinek. A panoráma innen viszont egyedülálló!


A lépcsősor tetején, Cinka Panna pihenőhelyére érünk fel.

Balra a tördemici kilátóhely

A Bujdosók Lépcsője tetején, jobbra haladunk, több kilátóhelyet is érintünk. Egyik legcsodásabb a Ranolder kereszt. Innen  a kereszt alól zavartalan a kilátásunk a Balatonra

Ranolder kereszt alól




Kilátás a  Ranolder kereszt alól

Egry József kilátóhely

Egry József kilátóhely tetejéről

437,5 méteren álló Kisfaludy kilátó



A kilátótól visszafelé jobbra térünk le, a Kőkapu irányába. A Kőkapu elején elágazás. Menjünk balra, egy 50 méteres ösvény végén levő kilátóhelyhez.

Csobánc és előtérben a Gulács hegy látványa!


Lefelé a Kőkapun. Leérve balra fordulunk, ismét a pirossal jelzett Kuruc-körútra.

Most már zöldben pompázó bazaltbánya. Fő útvonalunkról ezekre a helyekre, balra leágazó kis szűk csapásokon tudunk bejutni.
Kuruc-körút a Badacsony derekán. Néhol jobb oldalt kilátóhelyeket találunk.

Jobb oldali kilátóhelyről a Szent György-hegy


Áttekintő túra-térkép. A sárgával jelzett út (Kisfaludy Sándor utca) végén a parkoló, onnan balra indulunk a pirossal jelzett Kuruc-körútra. Bal szélen a kékkel jelzett Bujdosók lépcsője, a tetejére érve jobbra vissza a kék jelzésű úton, a Badacsony koronáján. 437,4 méteren a Kisfaludy-kilátó, onnan lefelé, hátrafelé a Kőkapun. Azon leérve visszafordulunk a Kuruc-körúton, egészen visszaérve a kiindulási parkolóhelyre.

Badacsony térkép (rákattintva nagyobb méretben!)

"P" a Kisfaludy Ház parkolója, onnan indulnak a turistautak. Érdemes összevetni a két fentebbi térképpel.
Útvonalunk sárgával berajzolva. "P" a Kisfaludy Ház parkolója.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése