2017. október 25., szerda

Papsoka - Szent Mihály templomrom Balatonfüreden

"A mai város területén több település feküdt a középkorban, például Arács, Kéki, Siske és Papasoka. Utóbbi neve magában rejti jelentését is, hiszen az elnevezés arra utalt, hogy ez a terület egyházi birtok volt, nevezetesen legnagyobb része a Tihanyi Bencés Apátsághoz tartozott. Az 1211-es birtokösszeírást tarthatjuk a település első hiteles említésének, ez 11 portát jelölt meg a területen, ami 100-150 fős lélekszámot feltételez."Papsoka falu Szent Mihály temploma egy római villa alpjaira épült a XII. században. A falut a tihanyi bencés szerzetesek egyházi szolgálói lakták. Siske falu neve 1373-ban szerepelt először. Ez a templomrom az egyetlen megmaradt emléke a hajdan volt falvaknak.
Valószínű, hogy a Szent Mihály templom Veszprémnek a török által történt elfoglalása után pusztult el. Az ekkor leégett tetőzetű templom anyagát a környékbeli lakosok hordhatták el építőkőnek házaik felrakásához. Ma már csak a templom romjai lelhetők fel. A templom romjai mellett található Keöd József sírja, aki az első menetrend szerint közlekedő balatoni gőzhajó, a Kisfaludy utolsó kapitánya volt.
Balatonfüredet mielőtt elhagynánk Balatonszőlős felé a Vázsonyi utcán, az utolsó buszforduló környékén parkoljunk le valahol. A buszfordulóval átellenben 1 perc alatt odaérünk a romokhoz és a régi temetőhöz.
A rom környékéről kiváló kilátás nyílik a Balaton keleti medencéjére, láthatjuk a Tihanyi-félszigetet, és felfedezhetjük Balatonfüred nagyobb szállodáinak tornyait is.

Teljes történet itt:
Papsoka - Siskei templomrom



KÉPEK















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése