2017. október 30., hétfő

Balatonalmádi látnivalók

A Vörös Homokkő tanösvény egyik felső állomásánál, az Óvári Messzelátónál (Batthyány utca) parkoltam le. Nevét dr. Óvári Ferenc ügyvédről, országgyűlési képviselőről (1858-1938) kapta, aki nagyon sokat tett többek között a kilátó megépítéséért, a vasúthálózat kiépítéséért Almádiban. A kilátó a századforduló táján épült és a '90-es években újították fel eredeti fotók alapján. Egy időben Wesselényi Kilátónak is nevezték. A kilátópontról szép panoráma nyílik a Balaton keleti medencéjére, szemközt látni a magasparti részeket is. A messzelátó körül padok, szemetes található.
A Vörös Homokkő Tanösvény leírása itt:
Vörös Homokkő Tanösvény

Innen, a Batthyány utca és a Budai Nagy Antal utca metszéspontjánál, találkozásánál mentem be az erdőbe, ahol keskeny ösvényen kezdtem leereszkedni. A régi vasúti útvonalra értem le, ahol megtekintettem az éppen felújítás alatt álló régi vasúti épületet. Jövő tavaszra ígérték, hogy eredeti állapotába hozzák rendbe. Pár fotó készítése után rátértem a Blaha Lujza sétányra, ami közvetlenül a Remete-patak mentén található. A Remete-forrás csordogáló erecskéi mellett egy pihenőhely is található. Szemközt hatalmas vöröskőből épült, régi vasúti támfal. Itt húzódott annak idején a Veszprém-Alsóörs vasúti pálya. Ennek maradványait továbbhaladva fellelhetjük a csapás mentén.
Szovjet katonai emlékműhöz érkezünk, majd a Veszprém felé tartó bicikliútra térünk rá. Kétoldalt villanypásztorok vannak kihúzva, méghozzá elég közel, tehát óvatosan ezen a részen. A Szentkirályszabadja-Veszprém feliratú táblánál nem mentem tovább, hanem az erdőre felkanyarodva, kis csapásokon és hasadékon visszaértem a balatonalmádi Mátyás Király útra. Innen kis utcákon gyalogoltam vissza az Óvári Messzelátóhoz.

Folytattam utamat, a Batthyány utca és Budai Nagy Antal utca egyik lejjebb található metszéspontjánál található régi mozdonyt néztem meg. Az út ez alatt megy, tehát elhaladunk az emlékmű alatt. A mozdony az Alsóörs és Veszprém között 1909-1969-ig ingázott járatnak állít emléket. 1969-ben gazdaságtalanságra hivatkozva számolták fel a vasúti pályát, a síneket is azonnal felszedték.

Befejező látnivalóm a Szent Imre katolikus plébánia, a Szent Jobb Kápolnával.
2001. augusztus 20-a óta itt őrzik Szent-István jobbjának egy fragmentumát. A plébánia hátsó kertében temetkezési hely található, míg az udvar utca felőli részén Szent István és Szent Imre szobra.

KÉPEK
Az Óvári Messzelátó



Régi vasúti épület. Zajlik az eredeti állapotába visszahozás. Jövő  tavaszra tervezik, hogy kész lesz.

Blaha Lujza sétányon

Lenn, jobbra a Remete-patak



A Remete-forrással szemben a régi, vasúti támfal. Vöröshomokkőből.

A régi, Veszprém-Alsóörs vasúti vonal emléke, maradványa.

Szovjet emlékmű

Jobbra szarvasmarhák, a villanypásztor mögött.

Idáig jöttem el.

Felfelé, az erdei terepen, vissza Balatonalmádi lakott területére

Egy szép porta a felső, nyaraló övezetben.

Kilátás Balatonalmádi egyik felső lépcsősoráról


A régi mozdony, a Vörös Homokkő tanösvény egyik állomása

Szent Imre plébánia, a Vörös Homokkő tanösvény egyik állomása

Szent István szobra a plébánia  udvarán



A hátsó kertben temetkezési hely


A Blaha Lujza sétányon. Pirossal elsőként a Remete-forráshoz érünk, lejjebb balra a másik piros jel a szovjet emlékművet jelzi

Az Óvári Messzelátó



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése