2019. április 2., kedd

Bátorkő vára

Mai nevén Pusztapalota, a Bakony keleti szurdokának mélyén magasodik a maga 15 méteres falmaradványával. Már az odavezető Vár-völgy is roppant izgalmas útvonal, hatalmas szikláival, számtalan barlang-üregével. És, a szezont kihasználva, szedtünk is a mindent beborító medvehagymából....
Ahogy Várpalotától egyre beljebb haladunk észak felé, úgy bukkannak elénk-fölénk az egyre hatalmasabb sziklaalakzatok. Mintha óriások földjén járnánk, teljesen eltörpülünk a gigantikus kőoszlopok mellett...
Útvonal leírása:
Várpalotán, a Mátyás Király utca végén található füves parkolóból indulunk. A piros sáv jelzésen eleinte földúton, bokros,cserjés, már-már ridegnek tűnő szakaszon kezdjük utunkat. Pár száz méter után elérjük a Vár-völgyi tanösvény táblát, tulajdonképpen az itt található piros-fehér sorompót megkerülve kezdődik a túra legnagyobb és egyben legszebb része. Az út két oldalán érkeznek a sziklák, kisebb likak és üregek. Alig érzékelhető a szintemelkedés, inkább mintha folyamatosan szintben haladnánk. Sok helyen találunk pihenőhelyeket, asztalokkal, padokkal és tűzrakó helyekkel. Egyre nagyobb és hosszabban elterülő sziklák szegélyezik utunkat, és a medvehagyma-mező is egyre összefüggőbben terül el az út menti részen. Néhol felnyúlik a sziklákig is. Felnézve a sziklákra, fenyőfák kísérik utunkat, némelyik valóban a kövekből nőtt ki. Indulástól számítva kb másfél óra után elérjük a szurdok északi szakaszát, itt nyugatra kanyarodik utunk és a táj jellege is megváltozik. Ízig-vérig bakonyi terepen járunk már, kevesebb fenyőfa, több lombhullató. A sziklacsoportok óriásivá nőnek felettünk,  gigantikus oszlopokként állnak őrt utunk mellett. Mintha kővé dermedt óriások közt járnánk, lenyűgöző a természet akármerre tekintünk. Újabb barlanghoz, likhoz érünk, majd hatalmasan leszakadó éles szikla mellett megyünk tovább, hogy aztán ívesen kanyarodva elérjük a fák közül fölénk magasodó Bátorkő várát. Várpalotától északra mintegy 5 km-re, a Fajdas-hegység egyik völgyében, meredek és szűk területű sziklacsúcson találjuk Bátorkő vagy mai nevén Pusztapalota várának romjait. Az egykori Pusztapalota Mátyás kedvenc vadászkastélya volt. A Bakony rengetegének egyik legszebb pontján a XIV. század elején épült kis fellegvárról Mikszáth, Móra Ferenc, Petőfi és Krúdy műveiben is olvashatunk. Az utolsó történelmi feljegyzések szerint már 1559-től elhagyatott hely volt. Sok száz év alatt szinte teljesen benőtte az erdő. Háromemeletes tornyát nem várnak építették, erről a ma látható 15 méter magas falmaradványok is árulkodnak. Csak délnyugat felől lehetett megközelíteni egy felvonóhíd segítségével, de ennek nyomait mára teljesen eltüntette az idő.  A romhoz felkapaszkodva, utunk már a piros kereszt jellel jelzett ösvényen vezet tovább. A romokon át, sziklákon át kell jutni, arrafelé mutatja az utat a jelzés is. Felérve a szurdok tetejére, indulunk vissza Várpalota irányába, jó ideig ismét szintben. Két alkalommal a piros kereszt jelzés érinti azon  hatalmas sziklacsoportok tetejét,amiket lentről láthattunk. Most, fenn a tetejéről nézhetünk szét. Látjuk a már magunk mögött hagyott Bátorkő várának fehér falát, az erdőből több helyen felbukkanó többi sziklát. Lassan kiérünk egy füves ,cserjés fennsíkra, tőlünk balra lenn a szurdok. Elérünk egy gerincet, annak élén vezet lefelé az ösvény, majd   lekanyarodva a fák közé visszaérünk a Vár-völgyi szorosba, ahol kezdtük utunkat. Jó fél órán belül pedig visszaérünk parkolóhelyünkre, a Mátyás király utca végéhez. Ez a 9-10 km-es kör nagyon erősen ajánlott a szurdok- és vártúrák kedvelőinek! Igazi csemege!
KÉPEK, térképek


A túra indulási helye, ez a várpalotai Mátyás király utca végén levő füves parkoló.

Piros sáv jelzésen indulunk, eleinte rideg, bokros cserjés részen...

A "Vár-völgyi tanösvény" táblától kezdődik a túra igazán kalandos és leghosszabb szakasza. Egy piros-fehér sorompót megkerülve induljunk tovább a piros sáv jelzésen.

A völgy oldalán jókora sziklák sorakoznak

Likak, üregek a sziklák tövében.




Medvehagyma szezon volt, így a piknik során mi is ettünk belőle.

Utunk nyugat felé kanyarodik, itt már igazi bakonyi terep fogad minket





Balra tarts!



Újabb és újabb barlangok...


...és még hatalmasabb sziklák...

Felbukkan Bátorkő-vára





Már visszafelé úton, az egyik kilátópontról visszanéztünk a várra.



Visszafelé a piros kereszt jelzésen megyünk, ami kivezet a sziklás kilátópontokhoz is.

Visszanézve a bakonyi szurdokra. Balra a távolban fehéren Bátrokő vára, szemben több helyen pedig felbukkanó sziklák.









Indulási hely és a vár jelölése, az odavezető út pirossal behúzva.

Mátyás király utca végén, a parkoló

Bátorkő várától (piros X-el jelöltem) visszafelé már a piros kereszt jelzésen jövünk.


Útvonal rögzítve és az adatok.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése