2019. szeptember 6., péntek

Zádor vár és Hideg-hegy

A Pécsely fölött található romokat már 2017 tavaszán bejártam, a mostani kép kissé megváltozott azóta. Most is a vízműig megyünk fel autóval, ahol a padok, asztalok mellé parkolunk le.  Az úton továbbgyalogolva már egy új, égetett fa tábla jelzi, hogy merre találhatók a romok. A felvezető lépcsők mentén fakeresztek állnak, mintegy jelképezve a passiót. Fenn a vár maradványai körül találunk leírásokat a történelméről, fából készült malomjátékot, egy újabb levendulaültetvényt, felfalazásokat.... A levendulaültetvénytől szép kilátás nyílik a Balaton irányába. A régebbi roncs kilátót elbontották, a korabeli kápolna helyét most egy fakereszt jelzi. A további falak még a növényzet által benőve.
Innen, a várromtól indul az a túra, mely a Hideg-hegyig tart. Kőfalon indulunk el nyugati irányba, előbb piros L jelzésen, majd később a kék és piros - (sáv) jelzést követve. Több elágazás követi egymást az erdőben és réteken át. De, a jelzések könnyen megtalálhatóak, a piros-kék sávot kövessük. Nagyrészt szintben haladunk, a kacskaringós csapáson, néhol van kisebb fel- majd lemenetel. A Balaton felé több helyen kilátás nyílik. A Hideg-hegyet kb 3 kilométerre érjük el, itt pincék mellett vezet utunk, majd egy füves rét tetejére érve megállunk és a Balaton felé gyönyörködünk a kilátásban. Innen tovább lehet menni Vöröstó irányába, de én visszafordultam és visszatértem a Zádor-vár romjaihoz, majd a parkolóba. A túra oda-vissza 7 km, 1,5-2 óra alatt kényelmesen bejárható. 
KÉPEK és Térkép - A képekre rákattintva, teljes méretben megnézhetőek!



Új, égetéssel készített fa információs tábla fogad minket az erdő szélén.

Felfelé a várhoz, fakeresztek mentén.


Sikerült a kőátrakás





Régi kápolna helyén most fakereszt áll. Pár éve itt még egy szétkorhadt kilátó rogyadozott.



Az új levendulás a várfal tövében...



Kilátás a Balaton felé.



A várfalról indul a turistaút, piros L jelzésen




A csapásról letérve, némely helyen kilátás nyílik a Balaton irányába.





Hátha megveszi  valaki :)




A dombtetőn, a füves réten álltam meg. Továbblehet menni Vöröstó felé. Onnan Barnag irányába, vissza Zádorvárig, csak az még jó 10 km pluszban.


Kilátás a Balatonra.

Visszaértünk a kiindulási helyünkre, ami a vár alatti Vízmű

Vízmű - Zádorvár - turistajelzéseket követve a Hideg-hegyig és ugyanazon az úton vissza.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése