2018. november 25., vasárnap

Koloska- Sárkány-lik- Recsek-hegy

Ennyi jelzéssel, elágazással és lehetőséggel még nem igen találkoztam, mint ezen a 9,5 km-es utamon. A Koloska-völgyből indultam, kezdésnek fel a Koloska-sziklák tetejére, ahol készítettem pár fotót ebben a hangulatos, sejtelmes ködös időben. A természet most is csodás körülményeket varázsolt! Két órám volt sötétedésig, hogy visszaérjek a kiindulópontomra, utam első felén még sosem jártam. Nagy segítségemre volt a GPS alapú offline program a telefonon. A sziklák tetejéről a zöld háromszög jelzésen indultam tovább, fenn a Koloska feletti erdőben, nyugat felé. Kanyargós csapáson haladva, erdészeti fakivágások után elértem egy kereszteződést, itt a szintén zöld színű ám már kereszt alakú jelzésen kellett továbbmenni. Beletorkollott az utam egy szélesebb murvás, köves útba, egyenesen mentem tovább, persze gyakran nézve a GPS-alapú programot. Vadászlesek kísérték utamat, némelyik már szétrohadt állapotban roskadozott... Elértem egy bukkanót, aztán egy nagy lejtős szakaszon értem el a jobb oldali elágazást, zöld kereszttel továbbra is. Itt kell jobbra térni, kb 50 méter után jutottam el egy sziklacsoporthoz, közte hasadékkal, amit Sárkány-Liknak neveznek. Ez a sziklarepedés egyik oldalára is fel van festve. A köveken felfelé kellett továbbmenni, zöld kereszten továbbra is, itt egy bokros kétszáz méter következett, míg kiértem egy széles útra. Ennek a széles útnak a sarkán van az "55"-ös jelzésű facölöp, erről tudjuk hogy itt kell jobbra fordulni. Fel, a Recsek - hegy irányába. A széles murvás erdei út sárga sáv jelzésen halad, a ködben misztikusnak tűnt a táj. Nyílegyenes szakasz, gyorsan járható és gyorsan is haladtam, mivel az idő rákényszerített, hogy ne itt érjen a sötétség, ahol még soha nem jártam. Muszáj volt mennem! Ennek a sárga jelzésű szakasznak a végén balra, majd egy vadászlesnél jobbra fordulunk. Egy hosszan elnyúló kőrakásszerű falon halad át az út, arról leérve kb kétszáz méter után egy kereszteződés lesz. Szinte derékszögben jobbra fordulunk, a sárga-zöld sáv jelzésre. Nagyjából 500 méter után elérjük a Recsek-hegyen álló Noszlopy Gáspár kilátót. Itt lettem nyugodt mivel innen már ismertem a járást a továbbiakban, és még fél órám is volt a sötétedésig. Nyílegyenesen mentem le a továbbiakban a hegyről, ez elég meredek szakasz lefelé is (hát még fölfelé....). Széles erdei útra értem le, piros-zöld sáv jelzésre, a ködből kísértetszerűen két biciklis húzott el mellettem. Gondoltam magamban, nem csak én nem tudok otthon maradni?? Persze közben eszembe jutottak azok a túratársaim is, akik éppen a Tanúhegyek-nyomában teljesítménytúrán ugyanígy a sötétség beálltával küzdöttek.... Ennek a széles egyenes útnak a végén kanyarhoz érünk, itt jobbra kell bemenni a keskeny csapásra. Piros sáv, elég gyakran jól láthatóan felfestve, még így sötétedés idején, ködben is. Átmentem azon a tisztáson, amiről tudtam, hogy már csak pár perc és elérem a Koloska-völgy északi nyiladékát, ami meg is történt, így teljesen nyugodtan, már erős sötétedésben sétáltam vissza kiindulóhelyemre, a völgy bejáratához. Élmény volt, az biztos.
KÉPEK



Innen indultam és ide értem vissza, a bejegyzés utolsó fotója is ez a kép...




Fel, a Koloska-sziklák tetejére, egy szerpentines ösvényen.Itt alulról-oldalról tekintettem meg az egyik kisebb sziklát.

Felfelé a Koloska-sziklákhoz












A Koloska sziklától az erdőben a zöld háromszög jelzésen kell elindulni, kanyargós csapáson majd ezen az erdei úton át.

Itt szemben folytatjuk az utunkat, ott van a zöld kereszt a fán!



Tovább egyenesen a széles erdei úton!


A széles erdei úton több száz méter után egy bukkanó, majd egy lejtő következik. A lejtő aljánál lesz jobbra ez a zöld kereszttel jelölt leágazás, erre menjünk tovább és kb 50 méter után elérjük a sziklákat, ahol a Sárkány-Lik van

Ott a sziklák között a repedés, az a Sárkány-lik





A fák, kövek között haladjunk felfelé, a fára festett zöld kereszt segíti mutatni a helyes utat

Ahogy elhagytuk a Sárkány-lik szikláit, jó száz méteren egy cserjés, bokros szakaszon vergődünk át, míg kiérünk ide, az 55-ös jelzésű facölöphöz. Itt, jobbra fordulunk és elindulunk felfelé

Széles erdei úton haladunk felfelé, sárga sáv jelzésen

Az előbbi fotón látható széles úton végigérve, előbb balra fordulunk, majd mikor elérünk egy sarki kilátót, ott jobbra kell menni! Áthaladunk egy köves bukkanón, mintha valami kőfal húzódna az út két szélén...A bukkanón áthaladva, majd jó kétszáz méter után egy kereszteződés lesz.  Ennél a kereszteződésnél jobbra fordulunk, a sárga-zöld sáv jelzésre. Itt már fel a Recsek-hegyre!


A Recsek-hegyi kilátónál




A kilátótól haladjunk tovább, egy erős lejtőn indulunk meg.... csak egyenesen kell menni, előbb keskeny erdei úton, majd szélesebb úton... Tíz-tizenöt perc gyaloglás után kanyarodik az út, a kanyar elején jobbra kell a piros jelzésen bemenni. Ez a piros sáv jelzés jól láthatóan van a fákra festve és egészen a Koloskáig megyünk be rajta. A képen egy mezőn haladunk át, utána érjük el a Koloska-völgy északi nyiladékát.


Elértük a Koloska-völgyet, itt a Koloska-hársnál ért minket a sötétedés....






Utunk végéhez értünk, ez volt a kezdőkép is - csak világosban még.

A Sárkány-lik koordinátái


Útvonalunk a google térképén pirossal jelölve, nyilazva a menetirányt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése