Szentbékkálla - Fekete-hegy

A Káli-medence legszebb panorámája tárul elénk a Fekete-hegyen levő Eötvös Károly kilátóról. Balatonhenye felől már megjártam a Fekete-hegy azon részét, ezért most a szentbékkállai részt fedeztem fel. Autót az Öreghegyi-szőlőknél tettem le, és az erdő alatti pincesorról indultam fel. Eleinte szintben haladtam, aztán az úgynevezett "Ölelő-fa" után felkanyarodva erősebb emelkedő kezdődött. Mintha valami vízmosásban, nyiladékban kaptatnánk fel, ahol bazaltfolyás is dúsítja a járandó utat.... Kidőlt fák, romos kőfalak mentén érünk fel a Fekete-hegyre, a jelzett úton már csak pár perc a kilátó. Az Országos Kék Túra szakaszán járunk, részletes ismertető táblák is tájékoztatnak fent a Kék Körről és a Kék Túráról. Az Eötvös kilátóról pazar panoráma tárul elénk, főleg a tanúhegyek kontúrjait ismerjük fel... Miután kinézelődtem magam, továbbindultam a fennsíkon. Ugyanis a 369 méteres tetőn rétek, tavak, mocsarak találhatók, egészen változatos megjelenésükben. A már említett balatonhenyei irányt most mellőztem, maradtam a szentbékkállai területen. Előbb a Bonta-tó mocsaras, nádas területét kerültem meg.  A Természet Világa honlap részletesen ír a tavakról, idézem:
"Aligha vitatható, hogy ez az egyébként üde zöld - legelőrétjeivel, tölgyeseivel, szőlőivel és kiterjedt, 350 m átlagmagasságú fennsíkjával büszkélkedő - Balaton- felvidéki tanúhegy a rajta terpeszkedő feketéllő bazaltról kapta a nevét. A Kab- hegy után a Dunántúlon ez viseli a legnagyobb kiterjedésű bazalttakarót. (Persze, csak akkor, ha a tényeknek megfelelően a Monostorapáti - Kapolcs közötti Boncsos- hegy területét vele egybe tartozónak tekintjük.) A kőzetvizsgálat kiderítette, hogy a bazaltláva- ömlések "nem régen" - mintegy 2,6 millió éve történtek. A Fekete- hegy bazaltja azonban leginkább csak a peremek meredek letörésein, meg az abba bevágódott mély eróziós árkokban látszik. Letöréshez hasonló, ám valamivel szelídebben lejtő, teknőszerű mélyedéseket körülvevő bazaltperemek azonban magán a fennsíkon is szemünk elé kerülhetnek. Ezekben a mélyedésekben találhatók a Fekete- hegy lefolyástalan "tavai". Véletlenül sem krátertavak azonban, még kevésbé tengerszemek, amint azt az idegenforgalmi kiadványok tévesen írják róluk! Miattuk még 33 fokos hőségben is érdemes vállalni a fennsíkra való felkapaszkodást. De nem ám az ígéretesnek tűnő fürdőzés lehetőségének kilátásba helyezése okán! Mert a Fekete- hegy tavaiban jelenleg még annyi víz sincs, amennyiben néhány békaporonty tisztességesen felnevelkedhetnék. De ne szaladjunk előre: fedezzük fel a hegy kínálta látnivalókat egy kiadós túra kevésbé sietős szemlélődő tempójával.

Hogyan keletkeznek a tavak? A puha, esetenként karsztos- üreges kőzetfelszínekre egykor ki- kiömlő bazalt súlya alatt kerek vagy ovális süllyedékek keletkeztek. Ezeket lassacskán kitöltötte a csapadékvíz: tavakká alakultak át. Olyan, mára már kiszáradt tó is akad, amelyet az elfolyni nem tudó bazaltláva torlasza idézett elő. A tavak egyikét pedig a hátravágódó eróziós völgy megcsapolta. Az élővilág betelepedési folyamatát ugyan nem ismerjük, de biztosra vehető, hogy még a halak és más vízhez kötődő szervezetek is természetes úton, pete vagy lárvaállapotban, vízimadarakhoz tapadva érkeztek meg éltető közegükbe. A tó- állapot még két évszázada is kifogástalanul fennállott. Ezt bizonyítják azok a levéltári adatok, amelyek a Fekete- hegyi halászat rendjét, jogi összefüggéseit szabályozták. A tó- sors azonban, a feltöltődési szukcesszió mindegyiküket elérte. Hosszabb ideig láptavakként, napjainkban pedig egyre inkább kiszáradó, elmocsarasodó tómaradványként tartjuk számon őket. A tavak elnevezésében meglehetős káosz uralkodik: a helybeliek szerint a Bika- tó, Bonta, Nagybokros és Kisbokros, valamint a Pincés- tó és a Páros Dolina a megfelelő nevek. A térképek azonban tudnak Barkás- tóról és Monostori- tóról is (a névátfedések előttem ismeretlenek). Nem is beszélve a Kapolcs feletti további tavakról. Jelenleg a Henyéhez legközelebb eső Monostori- tó a legnagyobb: 5 kh kiterjedésű. Az öregek emlékezete szerint néhány emberöltővel ezelőtt még kárászokat foghattak benne. A tavak manapság vadkacsázó helyként inkább a vadászok érdeklődési körébe tartoznak, ha ugyan azt a terület gazdája, a Balaton- felvidék Nemzeti Park megengedi nekik. Sokkal inkább szentélynek tartják e tómaradványokat az ökológusok és botanikusok. Mint amiképpen szinte az egész hegyi környezet is, legalább is annak háborítatlan részeit."

A Bonta-tó után, fenyves részen átvágva,  kiértem egy kilátópontra, ismét a tanúhegyek tárultak elém. Innen továbbmentem a füves réten keresztül (csapást olykor keresni kell...), be a fák közé. Hirtelen a Keleményes-kőnél találtam magam. Azaz a tetején, mint valami teraszon állna az ember és alattunk a szédítő mélység! Szemközt a másik domb, lenn a házak, birtokok.... Már ezért is érdemes feljönni ide, nem mindennapi helyen nézelődhetünk. Végül leereszkedtem az alattam levő szurdokba, szó szerint kapaszkodva, mert erősen lejtős csapáson vezet az út. Bazaltfolyáson, nyiladék mellett, csordogáló patak mentén értem vissza a községbe, az Öreghegyi-szőlők mellé. Ez az út rövid, mindössze 4 km, 2 óra alatt bejárható. Ám azt elmondom, hogy nagyon változatos úton haladtam, minden métere más és más, remek választás lehet ez mindenki számára!

Innen indulunk. Ide érünk vissza.  Szemben, balra kanyarodunk fel!

Eötvös Károly kilátó

A Bonta-tó