2023. november 20., hétfő

Tündér-hegy

 


A Budai-hegységben lévő, 383 méter magas Tündér-hegy gerincéből látványosan kiemelkedő, jellegzetes szikla nem az ott lakó tündérekről, hanem az onnan nyíló tündéri panorámáról kapta nevét.A kilátás valóban pazar: alattunk Zugliget fekszik a környező Hunyad-orommal és Fácán-dombbal, felettünk a János-hegy és a Normafa, továbbá belátjuk a Nagy-Hárs-hegy irányában a Pilis vonulatát is. A frissen felújított lépcsők melletti szikláról mindent megcsodálhatunk, a nagy kőtoronyra kimászni nemcsak értelmetlen, de szigorúan tilos és életveszélyes is. Könnyen hozzáférhető dolomitjáért korábban kőfejtőként is használták, ma azonban csábító kiránduló célpont. A szikla és környezete 1977 óta védett terület, kérjük, aki arra jár, vigyázzon rá!
Rengeteg laskagombát szedtem itt, a korhadt fa lépcsők fokaiból nőttek ki. Ezután felmentem még a Hunyad-oromra is, onnan visszanéztem a szerpentines csapásról a Tündér-sziklára. A Hunyad-orom másik felén a lefelé út elég meredek, csúszós!! Utam végén az egykori Lóvasút épületét is megnéztem!

Videó:
Tündér-hegyi túra





 






Felfelé a Hunyad-oromra. Egyik helyről kilátás nyílik visszafelé a Tündér-sziklára. A Hunyad-orom tetején világháborús objektum áll.








Végül az egykori Lóvasút épületét is megnéztem.

Buda második lóvasútja 1868. június 30-án indult el első útjára a Lánchíd budai hídfője és a Zugliget között. A zugligeti végállomáson először egy faszerkezetű várópavilon fogadta az utasokat, majd ennek helyén az 1885-ös Budapesti Országos Kiállítás alkalmából, a megnövekedő turistaforgalomra felkészülve, egy nagyobb, tartósabb, téglából és fából készült várócsarnokot és indóházat alakítottak ki. A Kauser József (1848–1919) tervezte épület szépségét leginkább az a gazdag faoromzatos nyeregtető és favázas tornác adja, ami az alpesi, 19. század eleji nyaralókra és fürdőkre volt jellemző.
A lóvasút pályáját 1896-ban villamosították, 1903-ban pedig elkészült az új villamos-végállomás az egykori Fácán vendéglő alatti szurdokban. A régi lóvasút-végállomás épülete egyszerű megállóhellyé vált, 1977-ben pedig, a Moszkva tér és a Zugliget között közlekedő 58-as járat megszüntetésével, végleg elvesztette kapcsolatát a villamossal.
 

Az eredeti funkcióját elvesztő épületben először posta, távirda és telefonhivatal kapott helyet, az 1920-as évek elején a felülről fedett, de oldalról nyitott, faoszlopos peron befalazásával pedig kétszintes bérházat alakítottak ki a villamosnál dolgozók számára. A rendszerváltást követő években kiköltöztették a lakókat, akiknek a helyét hajléktalanok foglalták el. Ők tovább rombolták az amúgy is rossz állapotú építményt.



TÉRKÉP a régióról:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése