2019. november 17., vasárnap

Tés-Jásd túra

Tésen parkolunk a Táncsics utcán. Kovácsműhely és régiséggyűjtemény van kialakítva abban az udvarban, melyen át elérjük a híres tési szélmalmokat. Két megmaradt műemlék közül a "Helt-malomba" be is lehetett menni. 300 Ft a felnőtt jegy, ezt az udvarban  kell megváltani.
Visszatérve a főutcára, a Táncsics Mihály utcára, induljunk el kelet felé. Ahogy haladunk előre, már a Bakony utcán járunk. Innen balra az Országos Kéktúra útvonalára kanyarodjunk kb 1 kilométer után. Hamar beveszünk az erdőbe, figyeljük a jelzést majd arról kissé letérve a KÉK háromszög jelzésen a Széchenyi Zsigmond kilátóhoz jutunk el, melyet a magyar vadászirodalom kiemelkedő alakjáról neveztek el.Széchenyi Zsigmond a Nádasdyak vadászvendégeként a környező erdőkben ejtette el élete első őzbakját. A kilátótól a murvás széles tanösvény úton szerpentinezünk egy keveset, majd ismét letérünk egy jobb oldali leágazásnál, a Kéktúra vonalára lépünk ismét! Innen aztán meredek lejtőn ereszkedtünk a Keleti-Bakony kis falujába, Jásdra.  Egy korhadt, de biztonságos fahídon át érjük el a szélső házakat, a Patak utcán át kimegyünk a főútra, a Kossuth Lajos utcára. A következő lehetőségnél, ami egy főtér is egyben, forduljunk balra a Dózsa György utcára. Kb 100 méter kell haladunk, amikor az út, az Országos Kéktúra útvonala letér balra, ezen haladjunk, míg nem elérjük a község határában található zarándokhelyet. Itt van a híres Szentkút és Kálvária, hatalmas Szűz Mária szoborral. Több mint 600 éves szent hely és földvár (Márkus sánca), ahol még a pogány magyarok is áldozatokkal esdették Istenük irgalmát.
A Kéktúra vonalán továbbhaladva már a Gaja-patak közelében gyalogolunk tovább. Az út egy nagy réten, mezőn halad át, a KÉK - jelzések itt ritkán a nekünk jobbkéz felől eső fák törzsén láthatók.  Nyakig érő növényzet között vezet az utunk, egy jobbos kanyar után a Gaja-patak első átkeléséhez érünk. Miután megterveztük és véghez vittük az átjutást, balra fordulunk, s beérünk az erdőbe. Nemsokára balra egy cserkésztábor nevű rétet, ismertetőtáblát érünk el, de mi haladjunk tovább.  Elágazásnál térjünk le balra a Kék O (forráshoz vezető út jele) jelzésű csapásra. Szemben velünk egy fahíd, de még ne menjünk át rajt! Jobbra a vízmű melletti vékony csapáson jutunk ki, pár perc és kb 100 méter után a Római Fürdő vízeséshez, alulról!  Miután megcsodáltuk lentről is az egyik legnépszerűbb bakonyi szurdokot, visszamegyünk a vízműhöz, a hídhoz, azon  átkelve a Vadalmás-forrás és pihenőhelyhez érünk. Számtalan asztal,padok, esőbeálló áll rendelkezésünkre.
Miután kipihentük magunkat, induljunk vissza Tés irányába! Piros O jelzésen , kis emelkedőn érjünk fel a Piros - jelzésű útra. Innen még jó egy óra a hatalmas bakonyi rengetegben, részben a Csepegő-árkot is érintve (Piros sáv jelzésen), mire visszaérünk Tésre.  A szerpentines útról szinte derékszögben kell jobbra fordulnunk, a már említett Piros sáv jelzésen maradva továbbra is (A szerpentin a T tanösvény útja, de az dupla hosszú!!) Itt folyamatos emelkedő, sáros terep, utunk utolsó kilométerei várnak ránk. Kiérve az erdőből, réten átvágva, elérjük végül Tés szélső házait, itt pedig már a főútra visszatérve ér véget a túránk. Ez a kör 14,6 km (Locus alkalmazással mérve) és átlagos haladással 3,5 óra.


KÉPEK





Kovácsműhely és régiségudvar. Innen érjük el a szélmalmokat.


A Bakony utcáról nyíló Országos Kéktúra jelzésű szakaszon át érünk be az erdőbe!

Fel a kilátóhoz

Széchenyi Zsigmond kilátó


A kilátótól a murvás szerpentines úton haladva pár perc után jobbkéz felől nyíló csapásra térjünk le! Azaz, az Országos Kéktúra útvonalára!

Lefelé Jásdra!

Át a fahídon,majd a Patak utcán ki a Kossuth utcára!

A következő lehetőségnél, ami egy főtér is egyben, forduljunk balra a Dózsa György utcára. Kb 100 méter kell haladunk, amikor az út, az Országos Kéktúra útvonala letér balra, ezen haladjunk, míg nem elérjük a község határában található zarándokhelyet.





Átkelés a Gaja-patakon. Szemben, az emelkedő tetején balra fordulunk.




Mielőtt a Vadalmás-forráshoz érünk, térjünk le jobbra, a vízmű felé. Így ha szembeállunk a vízművel, akkor a bal oldal levő csapáson haladjunk, fel a Római Fürdő vízesés felé!


Útban a Római Fürdőhöz




Vadalmás-forrás és pihenőhely















Térképsegédlet a túrához, útvonal irány bejelölve!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése