2019. február 14., csütörtök

Kolostorok nyomában - Nagyvázsony

Jó ideje tervben volt ez a középkori romokat érintő körtúra, a mai kiváló tavaszias időt megbecsülve sort is kerítettem rá. Nagyvázsonyban a Jókai Mór utca végénél található temetőnél parkoltam le, innen indultam és ide is értem vissza. Kis séta után, a temetőn át vagy azt megkerülve az erdőben (én erre  mentem, ez a kékkel jelzet túraút) előbukkannak utunk első hatalmas falmaradványai. A Szent Mihály kolostor romjainál találjuk magunkat, hatalmas fala tekintélyt parancsolóan magasodik fölénk. Ezt a pálos kolostort Kinizsi Pál (Mátyás király Fekete Seregének hírhedt hadvezére) és apósa, Magyar Balázs alapította. A Magyar Pálos Rend több mint 700 éves szerzetes remete rend,  Boldog Özséb esztergomi kanonok alapította, remete Szent Pál a névadója. Kinizsit ide, a kolostorhoz temették el, hatalmas sírkő-tábláján most is  mécsesek sorakoztak. Amikor a törökök Veszprémet elfoglalták 1552-ben, az itteni várőrség felrobbantotta, nehogy a törökök befészkeljék magukat. Köveiből a Kinizsi vár falainak megerősítésénél, később a falusi házak építésénél hasznosítottak. Csak 1959-ben tárták fel és konzerválták a falait! Miután megcsodáltam ezt a történelmi emlékhelyet, indultam tovább a kék jelzésen, az erdei úton. Kiérve egy bokros-fás területre, jobbra fordulunk, lejtős füves úton ereszkedünk, míg leérünk a rétre. Balra az erdő, jobbra messzebb a Kab-hegy és tornya látszik. A csapás beletorkollik az erdőbe, itt már a Vázsonyi-Séd mentén folytatjuk utunkat. Csodás szakasza ez utunknak, most kopáron is szép,de zöldben lenyűgöző lehet majd. Tovább menvén, felváltva sárosabb, szélesebb úton és füves területen haladunk, a kék jelzést tőlünk balra a fákon fedezhetjük fel időnként. Elérünk egy kisebb kereszteződést, egy fatábla jelzi, hogy balra letérve elérkeztünk a Szent Ilona romokhoz. Valóban, csak a falak alapjai maradtak meg, egy kereszt és egy ismertetőtábla áll még mellette. Ezt nevezik Tálod templomának is, és a XIII.században épült! Tálod falu a forrásokban legkorábban 1171-ben fordul elő. Kora középkori iratainkban Thalad néven említik. 1548-ban elhagyták az épületet, falaira rátelepedett az erdő. Csak 1970-ben találtak rá, 2007-ben került sor megóvásukra! Miután körbejártuk, térjünk vissza a kék jelzésre, ami idővel átvezet a kicsinyke csordogáló patakon. Továbbra is rétszerű területen járunk, a kék jelzések tőlünk balra a fákon  vannak. Nemsokára elérünk egy erdei wc-hez, az mellett továbbhaladva a kék-zöld jelzéssel festett oszlop irányába tartva! Innen már csak száz méter és elérkeztünk az úgynevezett tálodi kolostor romjaihoz, azaz a Szent Erzsébet pálos kolostorrom maradványaihoz.  Magyarország egyik legrégebbi pálos kolostora állt itt, mintegy 600 méter hosszú kőfal vette körül. A pálosok 1480 körül elhagyták a kolostort, azt átadták a ferenceseknek. A szerzetesek minden bizonnyal a közeli Kinizsi Pál által alapított nagyvázsonyi pálos kolostorba költöztek át. Egyetlen fal maradt meg, de az alapokat észlelni lehet és itt-ott falmaradványok is kibukkannak még a földből.... Padok vannak elhelyezve a pihenni vágyóknak, itt van a Kinizsi-forrás másnéven a Klastrom-forrás! Csodás hely, itt elmerülhetünk gondolatainkban az erdő csöndjét élvezve. Miután megcsodáltuk ezt a helyet is, visszamegyünk a zöld-kék jelzéssel festett oszlophoz, majd jobbra a fa asztalokhoz és padokhoz térünk le. Átkelünk egy hevenyészett fa-híd szerű átkelőn, majd a patak túloldalán balra fordulunk vissza. Itt figyelni kell a zöld jelzést, mert ezen haladunk utunk hátralevő részén! Pár percig keresgélnem kellett,  mire rátaláltam a zöld jelre, szóval a patakon átkelve balra fordulunk vissza. A zöld jelzést megtalálva egy húzósabb,de rövid emelkedő következik, kb 2-300 méteren át. Felérünk az erdőben, kiérünk egy bokros-cserjés területre, egészen a drótkerítésig megyünk. A drótkerítéses terület bal sarkánál, a kerítés és a bokrok közti csapáson haladunk. A zöld jelzés itt is festve van a tőlünk balra eső fákon, bokrokon. Nekimegyünk egy lápos-sásos területnek végül, itt jobbra fordulunk, aztán egy íves úton balra fel a nemesleányfalui régi temetőhöz. Itt van utunk negyedik romtemploma, ez nem más mint a Szent Jakab rom. Falmaradványát benőtte a borostyán, egy szív alakú 1817-es évszámú sírkő figyel vele szemben. A balatonudvari szív alakú sírkövek mellett még Nagyvázsonyban és itt találunk szív formájú köveket. Miután végigfürkésztük a régi temetőt, annak északkeleti földes csapásán, a kék nyomókút mellett haladunk tovább, nemsokára átkelvén egy kőhídon. Emelkedő következik, aminek végén beérünk Nemesleányfaluba. A templomhoz tartunk, ott kell jobbra térni, ki a közútra. Innen pár száz méter séta után beérünk Nagyvázsonyba, és a szélső utcákon gyalogolva- sorrendben - Arany János utca - Sport utca - Óvoda utca- visszaérünk kiindulási helyünkre, a temető melletti parkolóba.
9,5 km-es körtúránk, amely során a nagyvázsonyi Szent Mihály kolostor, tálodi Szent Ilona templom, tálodi Szent Erzsébet kolostor  és nemesleányfalui Szent Jakab templom romjait kutattuk fel - ezzel véget ért. Szűk 3 óra alatt tettem meg, de egyáltalán nem siettem, bőven nézelődtem és fotóztam. Mert, itt aztán van mit!
KÉPEK, Térképek



Jókai Mór utca végén, a temetőnél  található parkolótól indulunk



Felbukkannak a Szent Mihály kolostor hatalmas maradványai


A Fekete Sereg vezérének sírja


Az erdőben is a kék sávot követjük, miután kiérünk ide, itt is megtaláljuk a jelet a fákon. Jobbra , lefelé!



A rét vége felé a csapás beletorkollik az erdőbe



A Vázsonyi-Sédnél


A kék jelzés mindvégig tőlünk balra lelhető, a fákon!

Itt kell bekanyarodni, balra a Szent Ilona romokhoz








 Szemben, kb száz méterre vannak a tálodi romok!


A Klastrom-forrás, másnéven Kinizsi forrás





Szent Erzsébet kolostor romjai




Ha ezen átkeltünk, balra fordulunk vissza, míg a zöld jelzést meg nem találjuk! Utána végig a zöld jelen kell haladni!






A drótkerítéssel elzárt területnek a bal sarkához érünk. Ott a csapás a kerítés és a bokrok között!


A nemesleányfalui régi temető


A Szent Jakab templom maradványa

1817-es szív alakú sírkő



A kőhídon átkelve, felfelé tartunk, és beérünk Nemesleányfalu első birtokához, a két kőfal között megyünk tovább:

Szemben a templom! Ott aztán jobbra!



Közút mentén gyalogolunk vissza Nagyvázsonyba!







PIROS X, a Jókai utca végén levő temető melletti parkoló. Azaz, az indulási és érkezési helyünk!

9,5 km körtúránk állomásai:
1, a nagyvázsonyi Szent Mihály kolostor.
2, tálodi Szent Ilona templom.
3, tálodi Szent Erzsébet kolostor.
4, nemesleányfalui Szent Jakab templom.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése