2018. május 24., csütörtök

Romtemplom Veszprémfajszon

A település a Balaton-felvidék déli peremén alakult ki, a mai Mulató-tető, Kéri-haraszt, Ányos-kút, Királyhegysarok és a déli irányban emelkedő Kálvária-hegy által bezárt viszonylag kis területen. Ez az ősmagja a mai falunak. A falu neve 1233-ban jelentkezett először írásos formában. A magyar honfoglalás vezéralakjának Árpád fejedelem fiának Jutasnak, illetve Jutas fiának Fajsznak nevét őrzi. A jelenlegi község a XVIII. században épült ki, a középkori falu majd egy kilométerre innen helyezkedett el. A középkori faluból napjainkra semmi nem maradt: a fából ácsolt, agyagból vert falakat nyomtalanul elemésztette a múló idő. Csak a földből előkerült háztartási cserépedények töredékei bizonyítják, hogy itt valamikor emberi település élte életét. Veszprémfajsz lakosságának egy része német eredetű telepesek leszármazottja.
A középkori Fajsz falu („villa Fayz”) későbbi nevén Pór-Fajsz-ból napjainkra semmi nem maradt, kivéve a templom romjait...A középkori Fajsz falu templomának romjait - 1977-1980 között - szakszerűen feltárták (Tóth Sándor művészettörténész és Ritoók Ágnes régész irányításával). A feltárt templomtól északkeletre, délkeletre, délre és délnyugatra középkori temető maradványai kerültek elő.
ÚTVONAL:
A római katolikus templom mellől indulunk, egy földes-murvás úton, Videoton felé....Átkelve egy hídon, majd egy fasor után rögtön balra fordulunk. Előbb fasor, majd kerítés mentén haladunk, ezután elérkezünk egy búzamezőhöz... Érdemes hosszúnadrágot húzni! Egyre közeledünk a nagy fákhoz, ez már maga a romterület. a fákat megkerülve már nagyon közel járunk! Ez a falu „igazi” helye: Veszprémfajszot Árpád vezér unokája, Fajsz alapította, és pontosan erre a helyre. A török időkben azonban elpusztult és később a mai helyén épült újjá. A fák közé keskeny,alig észrevehető csapás visz be, piros L jellel, majd a sűrű dzsungelszerű fák között egy ismertetőtáblát találunk. Ez a romtemplom helye, a romok itt vannak körülöttünk!
Egy helybéli lakostól megtudtam, hogy várható a terület rekonstruálása, kitisztítása, azaz elvileg turizmus egyik célpontjává válhat a jövőben!
Az 1977-1980-as sírfeltárás részletes jelentése:
ÁRPÁD-KORI TEMETKEZÉSEK VESZPRÉMFAJSZON 


Itt pedig a falu történelme, a legelső időkből:
Korabeli történelem

KÉPEK:




Indulási helyszín, a római katolikus templom mellől.
Murvás úton, a hídon átkelve, majd a fasornál balra térünk le.
Végig a fasor mentén....
Majd végig a kerítés mentén...
Elérjük a búzamezőt, a művelőnyomon tudunk továbbhaladni. A távoli nagy fás terület a középkori falu igazi helye!
Elértük a sárgával karikázott részt, a középkori falu igazi helyét!


Alig észrevehető csapáson, beljebb egy fán a jel!

Megérkeztünk a romtemplomhoz!













Korabeli feltárás jegyzőkönyv melléklete a megtalált maradványok elhelyezkedéséről
 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése