2024. január 2., kedd

Szombathelyi séta

 Újév első napjaiban Szombathelyre utaztam, ahol 2003-ban voltam katona. Azóta nem jártam a városban, így újra felfedeztem azt. A vasútállomástól a belvároson át a Csónakázó-tóig és vissza. A legrégebbi magyar város, a "colonia" azaz városi rangot Claudius császártól kapta. Akkori neve Savaria volt.

Víztorony és park környéke, Gyöngyös-patak  mellett








Belváros képei. Savaria település a Római Birodalom idején. Savaria Szombathely római kori elődje, a borostyánút egyik állomása, a mai Magyarország területén lévő legkorábbi colonia, azaz városi rangú római kori település volt. A negyedik császár, Claudius alapította. 🇮🇹 Savariat a 800-as években említették utoljára






Sarlós Boldogasszony székesegyház. Itt található Szent Placidus ereklyéje (Szent Benedek tanítványa, a bencés rendben), ami egy üvegkoporsóban tekinthető meg az egyik oltárban. Itt helyezték végső nyugalomra a kommunisták által orvul legyilkolt Brenner János ciszterci szerzetest is. Ő a magyarországi egyházüldözés egyik legismertebb vértanúja. A betlehemi jászol pedig az egyik legszebb, amit láttam








Brenner János,akit orvul meggyilkolt a kommunista hatalom






A Csónakázó-tó és környéke....





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése