2024. január 15., hétfő

Felkészülés a Kitörés emléktúrára

 Január hónapban három külön napon, három részben jártam végig a Kitörés emléktúra 25-km-es távját. Majd végül, egy negyedik alkalommal egyben lejártuk, hogy aztán a februári napon élesben, este is megmérettessünk!

Ezen az útvonalon törtek ki a Budai várból 1945 február 11-12-én a mieink a szovjet ostromgyűrűből, hogy eljussanak a 60-km-re lévő saját csapatainkhoz. Mindössze 700 fő jutott el a német-magyar vonalakhoz, Szomor-Máriahalom térségében.

Segédlet a bejáráshoz és az élesben történő megmérettetéshez, első túrázók részére:
 A táv kb 23-24 km lesz, ehhez jön az 1070 méteres szintemelkedés. Több esetben következnek erősebb kaptatók, sorrendben: Diós-árok (fárasztó emelkedő), János-hegy, Nagy-Hárs-hegy, Vadaskert és végül az Újlaki-hegy (igen meredek!).
Városi szakaszok és erdei ösvények váltják egymást, az erdei csapásokon a következő helyeken kell rendkívül figyelni,mert sziklás, köves az út: János-hegyről lefelé vezető gerinc, szinte a Szépjuhásznéig, a Nagy-Hárs-hegyre felfelé vezető kaptató, az onnan lefelé vezető útszakasz, majd az Újlaki-hegy ösvényei! Fejlámpát, elegendő elemet hozzatok, ezek a túra kiírásában kötelező kellékként szerepelnek is.
Vízvétel három helyen is van kék színű nyomós kútból: Széchenyi emléknél, az emlékmű mellett, a János-hegyen a Libegőhöz felérve, bal kéz felől, illetve a Szépjuhásznéhoz átkelő zebra túloldalán. Mind a három kút működik, lehet vizet utántölteni. Aki rendszeres túrázó 15-20 km-es távokon, annak menni fog.

Útvonal leírása:

 A Bécsi kapun keresztül törünk ki a Várból és a Várfok utcán indulunk el lefelé. A Csaba utcán, majd Városmajoron át a fogaskerekű vasút végállomását keressük, innen a vasút mentén, majd a Diós-árokban kapaszkodunk felfelé. Megérkezik a zöld jelzés, amely a Széchényi-emlékhez visz, ami az 1.ellenőrzőpont. Továbbra is a zöldön megyünk egészen a Normafáig, ahol a székelykapun belépve a zöld keresztre váltunk, majd hamarosan jobbról megjön a sárga kereszt, amin egyenesen megyünk tovább, s egy katonasírt érintve leérünk a Csacsi-rétre, a 2.ellenőrző ponthoz. Innen a sárga a Virág-völgy felé visz, ott az elágazásnál a piros sáv jelzésre váltva jobbra kanyarodjunk, és másszunk fel a János-hegyre, ahol a libegő állomásánál találjuk a 3. ellenőrző pontot. A piros jelzésen továbbhaladva felmegyünk a kilátóhoz, majd leereszkedünk a Pozsonyi-hegy bércén. Leérkezünk a Budakeszi úthoz, majd azon átkelve a „Szépjuhásznénál“ balra térve ismét a sárga jelzésre csatlakozzunk. A sárgáról hosszú ideig nem is fogunk letérni: megmásszuk vele a Nagy-Hárs-hegyet (4. ellenőrző pont), lemegyünk a Hűvösvölgybe, majd onnan fel a Vadaskerti nyeregbe, ezen a szakaszon több katonasírt is érintünk. A sárgán tovább haladva a Határ-nyereg után ötven méterrel a sárga betér jobbra az erdőbe, majd meredeken emelkedünk fel az Újlaki-hegyre (5. ellenőrző pont), ahonnan  pár kilométer után leérkezünk a Virágos-nyeregbe (6. ellenőrző pont). (Ez egyben a 25 km-es túra célja, illetve a 35 km-es túra rajtja is.)

Kitörés 25

Útvonal: Budai vár — Városmajor — Fogaskerekű végállomás — Diós-árok — Széchenyi-hegy — Normafa — Csacsi-rét - Virág-völgy — János-hegy — Nagy-Hárs-hegy — Hűvösvölgy — Vadaskerti emlékmű — Újlaki-hegy — Virágos-nyereg

Kitörés 25

Útvonal: Budai vár — Városmajor — Fogaskerekű végállomás — Diós-árok — Széchenyi-hegy — Normafa — Virág-völgy — János-hegy — Nagy-Hárs-hegy — Hűvösvölgy — Vadaskerti emlékmű — Újlaki-hegy — Virágos-nyereg

A Bécsi kapun keresztül törünk ki a Várból és a Várfok utcán indulunk el lefelé. A Csaba utcán, majd Városmajoron át a fogaskerekű vasút végállomását keressük, innen a vasút mentén, majd a Diós-árokban kapaszkodunk felfelé. Megérkezik a zöld jelzés, amely a Széchényi-emlékhez visz, ami az első ellenőrzőpont. Továbbra is a zöldön megyünk egészen a Normafáig, ahol a székelykapun belépve a zöld keresztre váltunk, majd hamarosan jobbról megjön a sárga kereszt, amin egyenesen megyünk tovább, s egy katonasírt érintve leérünk a Csacsi-rétre, a második ellenőrző ponthoz. Innen a sárga a Virág-völgy felé visz, ott az elágazásnál a piros sáv jelzésre váltva jobbra kanyarodjunk, és másszunk fel a János-hegyre, ahol a libegő állomásánál találjuk a 3. ellenőrző pontot. A piros jelzésen továbbhaladva felmegyünk a kilátóhoz, majd leereszkedünk a Pozsonyi-hegy bércén. Leérkezünk a Budakeszi úthoz, majd azon átkelve a „Szépjuhásznénál“ balra térve ismét a sárga jelzésre csatlakozzunk. A sárgáról hosszú ideig nem is fogunk letérni: megmásszuk vele a Nagy-Hárs-hegyet (4. ellenőrző pont), lemegyünk a Hűvösvölgybe, majd onnan fel a Vadaskerti nyeregbe, ezen a szakaszon több katonasírt is érintünk. A sárgán tovább haladva a Határ-nyereg után ötven méterrel a sárga betér jobbra az erdőbe, majd meredeken emelkedünk fel az Újlaki-hegyre (5. ellenőrző pont), ahonnan  pár kilométer után leérkezünk a Virágos-nyeregbe (6. ellenőrző pont). (Ez egyben a 25 km-es túra célja, illetve a 35 km-es túra rajtja is.
A Bécsi kapun keresztül törünk ki a Várból és a Várfok utcán indulunk el lefelé. A Csaba utcán, majd Városmajoron át a fogaskerekű vasút végállomását keressük, innen a vasút mentén, majd a Diós-árokban kapaszkodunk felfelé. Megérkezik a zöld jelzés, amely a Széchényi-emlékhez visz, ami az első ellenőrzőpont. Továbbra is a zöldön megyünk egészen a Normafáig, ahol a székelykapun belépve a zöld keresztre váltunk, majd hamarosan jobbról megjön a sárga kereszt, amin egyenesen megyünk tovább, s egy katonasírt érintve leérünk a Csacsi-rétre, a második ellenőrző ponthoz. Innen a sárga a Virág-völgy felé visz, ott az elágazásnál a piros sáv jelzésre váltva jobbra kanyarodjunk, és másszunk fel a János-hegyre, ahol a libegő állomásánál találjuk a 3. ellenőrző pontot. A piros jelzésen továbbhaladva felmegyünk a kilátóhoz, majd leereszkedünk a Pozsonyi-hegy bércén. Leérkezünk a Budakeszi úthoz, majd azon átkelve a „Szépjuhásznénál“ balra térve ismét a sárga jelzésre csatlakozzunk. A sárgáról hosszú ideig nem is fogunk letérni: megmásszuk vele a Nagy-Hárs-hegyet (4. ellenőrző pont), lemegyünk a Hűvösvölgybe, majd onnan fel a Vadaskerti nyeregbe, ezen a szakaszon több katonasírt is érintünk. A sárgán tovább haladva a Határ-nyereg után ötven méterrel a sárga betér jobbra az erdőbe, majd meredeken emelkedünk fel az Újlaki-hegyre (5. ellenőrző pont), ahonnan  pár kilométer után leérkezünk a Virágos-nyeregbe (6. ellenőrző pont). (Ez egyben a 25 km-es túra célja, illetve a 35 km-es túra rajtj
A Bécsi kapun keresztül törünk ki a Várból és a Várfok utcán indulunk el lefelé. A Csaba utcán, majd Városmajoron át a fogaskerekű vasút végállomását keressük, innen a vasút mentén, majd a Diós-árokban kapaszkodunk felfelé. Megérkezik a zöld jelzés, amely a Széchényi-emlékhez visz, ami az első ellenőrzőpont. Továbbra is a zöldön megyünk egészen a Normafáig, ahol a székelykapun belépve a zöld keresztre váltunk, majd hamarosan jobbról megjön a sárga kereszt, amin egyenesen megyünk tovább, s egy katonasírt érintve leérünk a Csacsi-rétre, a második ellenőrző ponthoz. Innen a sárga a Virág-völgy felé visz, ott az elágazásnál a piros sáv jelzésre váltva jobbra kanyarodjunk, és másszunk fel a János-hegyre, ahol a libegő állomásánál találjuk a 3. ellenőrző pontot. A piros jelzésen továbbhaladva felmegyünk a kilátóhoz, majd leereszkedünk a Pozsonyi-hegy bércén. Leérkezünk a Budakeszi úthoz, majd azon átkelve a „Szépjuhásznénál“ balra térve ismét a sárga jelzésre csatlakozzunk. A sárgáról hosszú ideig nem is fogunk letérni: megmásszuk vele a Nagy-Hárs-hegyet (4. ellenőrző pont), lemegyünk a Hűvösvölgybe, majd onnan fel a Vadaskerti nyeregbe, ezen a szakaszon több katonasírt is érintünk. A sárgán tovább haladva a Határ-nyereg után ötven méterrel a sárga betér jobbra az erdőbe, majd meredeken emelkedünk fel az Újlaki-hegyre (5. ellenőrző pont), ahonnan  pár kilométer után leérkezünk a Virágos-nyeregbe (6. ellenőrző pont). (Ez egyben a 25 km-es túra célja, illetve a 35 km-es túra rajtja is.)

A Kitörés teljesítménytúra hivatalos oldala, minden információval:
https://kitorestura.hu/

VIDEÓ:
Kitörés túra 25 km végigjárása

KÉPEK

Budai Vár

Városmajor

Diós-árkon fel a Széchenyi emlékhez

Csacsi-rét, Három katona sírja

János-hegy

Nagy-Hárs-hegy

Katonasír Hűvösvölgy felett

Vadaskerti szakasz

Végül az Újlaki-hegy, igen meredek szakasz!

Virágos-nyereg, a 25 km-es túra vége, a 35 km-es túra kezdete:

2024. január 14., vasárnap

Don-kanyar emléktúra

 Velence és Dinnyés között,a Velencei-tó mentén került megrendezésre a Don-kanyar emléktúra. Útközben több katonai emlékhelyet, pákozdi emlékparkot is érintettük. Végén kitűzőt és oklevelet kaptunk a 20 km-es út teljesítéséért.

VIDEÓ:
https://www.youtube.com/watch?v=PE5dRs-jp0M

2024. január 2., kedd

Szombathelyi séta

 Újév első napjaiban Szombathelyre utaztam, ahol 2003-ban voltam katona. Azóta nem jártam a városban, így újra felfedeztem azt. A vasútállomástól a belvároson át a Csónakázó-tóig és vissza. A legrégebbi magyar város, a "colonia" azaz városi rangot Claudius császártól kapta. Akkori neve Savaria volt.

Víztorony és park környéke, Gyöngyös-patak  mellett

Belváros képei. Savaria település a Római Birodalom idején. Savaria Szombathely római kori elődje, a borostyánút egyik állomása, a mai Magyarország területén lévő legkorábbi colonia, azaz városi rangú római kori település volt. A negyedik császár, Claudius alapította. 🇮🇹 Savariat a 800-as években említették utoljára

Sarlós Boldogasszony székesegyház. Itt található Szent Placidus ereklyéje (Szent Benedek tanítványa, a bencés rendben), ami egy üvegkoporsóban tekinthető meg az egyik oltárban. Itt helyezték végső nyugalomra a kommunisták által orvul legyilkolt Brenner János ciszterci szerzetest is. Ő a magyarországi egyházüldözés egyik legismertebb vértanúja. A betlehemi jászol pedig az egyik legszebb, amit láttam

Brenner János,akit orvul meggyilkolt a kommunista hatalom

A Csónakázó-tó és környéke....